2013. október. 16. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 16. 10:55 Gazdaság

A horvátoknak elegük van az INA Mol-féle irányítási modelljéből

A horvát kormány és a Mol között folyó tárgyalások következő fordulóján az INA irányítási jogainak kérdése lesz a legfőbb téma a Jutarnji List című zágrábi napilap szerint.

A lap a horvát tárgyalóküldöttséghez közel álló forrásra hivatkozva azt írta, hogy az INA irányítási modelljét össze kell hangolni a horvát joggal, ami azt jelentené, hogy az ügyvezető igazgatók kulcsfontosságú jogosultságai újra az igazgatósághoz kerülnének.

Az INA jelenlegi irányítási modelljéről Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója állapodott meg – emlékeztetett a lap, hozzátéve, hogy a megállapodásban foglaltak ellentétesek a kereskedelmi társaságokról szóló horvát törvénnyel, mert jelentősen csökkentik az igazgatóság jogait és kötelezettségeit, és szinte minden hatáskört az ügyvezető igazgatókra ruháznak át. 

Ilyen módon a Mol teljesen átvette az uralmat az INA felett: minden döntést Budapesten hoznak meg vagy hagynak jóvá, az INA pedig a magyar olajcég egyik leányvállalataként működik – írta a Jutarnji List, mint fogalmaztak: a horvát gazdasági jog ismerői már régóta figyelmeztetnek erre a problémára.

Varga Mihály gazdasági miniszter néhány nappal ezelőtti szavait idézve a horvát lap azt írta, hogy a Mol kivonulhat az INA-ból. "Közös érdekünk, hogy ez az ügy jogállami, kulturált keretek között rendeződjön. Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a Mol eladja az INA-részvényeit. Ebben az esetben a vásárló lehetne a horvát kormány is" – idézte Vargát a Jutarnji List

A horvát kormány a lapnak megerősítette: az egyik legfontosabb cél az, hogy megállapodás szülessen az új részvényesi szerződésről. A horvát tárgyalófél szerint a jelenlegi irányítási viszonyok nem tarthatók fenn attól függetlenül, hogy a Mol kivonul-e az INA-ból vagy sem. "A kormánynak tudatnia kell a Mollal és a potenciális új partnerekkel is, hogy a jelenlegi irányítási viszonyok nem tarthatók fenn. Nagy hibát követnének el, ha a Mol INA-részvényeit a jelenlegi jogokkal együtt adnák el egy új partnernek" – nyilatkozta egy kormány közeli forrás a Jutarnji Listnek. 

A lap információi szerint a Mol és a horvát kormány közötti következő tárgyalási forduló a jövő hét közepére várható.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.