Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten
A Tisza elnöke az elmúlt három hónapban azt bizonyította, hogy a médiaépítés helyett elég lehet a maga javára fordítani az online közösségi tereket.
A Facebook agoráján annál is nagyobbat fordult a közhangulat, mint amit a közvélemény-kutatók mérnek. A Telexen futó Lájkbajnokság szerint az európai parlamenti választás utáni hónapban is Magyar Péter és Orbán Viktor párharcáról szólt a közösségi média magyar térfele: előbbi kicsivel 2 millió fölötti interakciót (lájkot, kommentet és megosztást) zsebelt be a platformon júliusban, utóbbi pedig épphogy elhagyta az egymilliót. Azóta nem készültek statisztikák, mert a Crowdtangle letiltásával a Meta megakadályozta a digitális adatgyűjtést.
A HVG most analóg technikával (manuális úton) elkészítette 2024 utolsó negyedévének lájkpárbajregiszterét. E szerint a miniszterelnök októberben még javítani tudta saját elérését, 1,5 milliós összesített interakciószám közelébe tornázva fel magát, de Magyar már ekkor is két és félszer több érdeklődést váltott ki.