Radikális állatvédők rendhagyó módját választották a figyelemfelhívásnak, de csak az üveglapot sikerült összepiszkítaniuk.
Az eset az észak-olaszországi Mantova városában történt vasárnap egy Instagramra feltöltött videó tanúsága szerint. Az Animal Rebellion nevű állatvédő csoport tagjai figyelemfelkeltő akciójuk során molinókkal és egy zsák trágyával vették körül Pablo Picasso Fekvő nő olvasás közben (Femme couchée lisant) című alkotását, majd a zsákból előszedett ürüléket elkezdték szétkenni a képen.
A festmény üveglap mögött volt, így nem keletkezett benne kár, de a kiállítóhelyet rövid időre le kellett zárni, az Animal Rebellion öt tagját pedig a rendőrök előállították. Az állatvédők az ellen tiltakoztak, hogy a Picasso – Költészet és Megváltás címet viselő kiállításnak otthont adó galériát üzemeltető alapítványban jelen van a Levoni nevű állattenyésztéssel foglalkozó cég, amely ellen az aktivisták állítása szerint állatkínzás és rossz higiéniai körülmények miatt folyik nyomozás.
Nem ez az első eset, hogy állatvédők művészeti alkotások ellen irányuló vandalizmussal kívánják felhívni magukra a figyelmet: nyáron III. Károly portréját támadták meg angol aktivisták.