Gazdaság hvg.hu 2013. október. 08. 16:48

Itt a jóslat: így fog beszakadni a tőzsde

A Société Générale egyik elemzőgárdája azzal számol, hogy az amerikai S&P 500-as tőzsdeindex 2014 első negyedévében 15 százalékkal zuhanhat annak eredményeképpen, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed valamikor jövő év elején kezdheti el szűkíteni a monetáris lazítást. Az index évek múltán juthat csak vissza arra a szintre, ahol most áll.

A Société Générale egyik elemzőgárdája azzal számol, hogy az amerikai S&P 500-as tőzsdeindex 2014 első negyedévében 15 százalékkal zuhanhat annak eredményeképpen, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed valamikor jövő év elején kezdheti el szűkíteni a monetáris lazítást – írja a Business Insider. Az index évek múltán juthat csak vissza arra a szintre, ahol most áll.

A Société Générale közgazdászai felidézik, hogy a két korábbi monetáris lazítás leállítását követően 16, illetve 17 százalékkal szakadt be az index. A Fed jövő év elején indulhat meg a pénznyomda visszafogásával, a korábban várt 5-10 milliárd dolláros lépcső helyett 20 milliárddal szűkíthetik a havi eszközvásárlási keretet.

A tőzsdeindex 2014 második negyedévében indulhat meg felfelé a gödör aljáról, plusz 7 százalékkal, a mai szintet pedig 2-3 év múlva érheti majd el.

A bank jelentésében a befektetőknek azt ajánlja, hogy inkább japán és eurózónás eszközöket vásároljanak, ahol a gazdaságpolitika sokkal tisztábban rajzolódik ki, és a monetáris lazítás továbbra is életben van.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.