Kis pluszban kezdett a BUX, de zuhanhat napközben
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,02 pontos emelkedéssel, 18 695,51 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ez 0,04 százalékos erősödés.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője a csütörtöki kereskedés nyitása előtt azt mondta: kisebb csökkenésre számít a budapesti börzén, mivel a nemzetközi piacokon már szerdán elkezdődött a visszaesés, ami várhatóan csütörtökön is folytatódik.
Emlékeztetett, hogy szerdán, elsősorban az Egis és a Richter papírok kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, a magyar piac még tudta magát tartani és emelkedett a magyar börze a két papír érdemi elmozdulásának hatására. Az Egis esetében a korábbi felvásárlási ajánlat már szerdán beárazódott, arra lehet számítani, hogy csütörtökön már Magyarország is csatlakozik a negatív nemzetközi trendekhez – tette hozzá.
Kiemelte, hogy az egyik amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 értéke öt napja folyamatosan csökken, ez pedig az idei leghosszabb idejű negatív sorozat. A befektetők figyelmét a nemzetközi piacokon egyre inkább az amerikai költségvetés államadósság-plafonjának elérésével kapcsolatos aggodalmak uralják.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,17 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 18 687,49 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt.
A Mol ára 285 forinttal, 1,76 százalékkal 15 905 forintra csökkent, 810,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4297 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.