2010. december. 21. 09:59 Utolsó frissítés: 2010. december. 21. 09:55 Gazdaság

Kóvályog a forint a tegnapi pofon után

Némileg erősödött a vezető devizákhoz képest a magyar fizetőeszköz kedd reggel.

A hétfői zuhanást követően a keddet erősödéssel kezdte a forint. Tegnap az euró jegyzése – július óta nem látott mértékben - 1,7 százalékkal emelkedett napon belül, s a reggeli 272,5 környéki szintről estére 277 fölé kúszott. Az árfolyam alakulása azért lehet különösen meglepő, mert az MNB tegnapi ülésén az alapkamat újabb 25 bázispontos emelése mellett döntött, aminek erősítenie kellett volna a forintot. Az egyetlen magyarázat, így a politikai bizonytalanság maradt, aminek fő oka most éppen a jegybank és a kormány közötti ellentét.

Mindenesetre mára a forint kiheverte a „kamatemelés okozta sokkot”, s az euró jegyzése a hajnali 277 körüli szintről háromnegyed 10 környékére 276,2-ig ereszkedett. Olcsóbb lett a dollár is, amelyért éjjel még 211 forintot kellett fizetni, reggelre azonban 209-ig süllyedt kurzus, igaz innen mostanra 210-ig emelkedett vissza. Hasonlóan alakult a frank árfolyama is, amely 219 környékéről 217-ig esett, majd szépen visszatért 218 fölé.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.