#forint
Durván erősödik a forint Trump bejelentése után
Úgy tűnik, egyelőre elhárult az extravám veszélye.
410 környékére küldte a forintot Kína azzal, hogy visszaütött Trumpnak
A kínaiak újabb 50 százalékos vámokat jelentettek be az amerikai termékekre, a magyar valutának ez épp elég volt ahhoz, hogy tovább gyengüljön az euróval szemben.
Kéthavi mélypontra küldték a forintot a legújabb vámhírek
Utoljára február elején volt ilyen gyenge a forint az euróval szemben.
A forint körülnézett a világban, majd úgy döntött, a földbe áll
A nagy beszakadást minimális visszaerősödés követte, de azóta ismét gyengülőben van a magyar fizetőeszköz.
Mindenki aggódik, ám Trumpnak tetszik, ahogy vörösbe borult a világ - percről percre a nagy zuhanás napjáról
Donald Trump vámháborúja a világ minden részére elért.
Jönnek az amerikai és kínai vámok, letérdelt a forint
Február óta nem látott mélypontra süllyedt a forint az euróval és a dollárral szemben.
Újra elérte a forintárfolyam a 400-as határt
Két hetet bírt ki úgy a forint, hogy nem járt 400-as szinten, de ennek most vége.
Egy pillanatra benézett 400 fölé a forint, de aztán gyorsan meggondolta magát
Egyelőre hullámvasutazik a magyar fizetőeszköz.
A forint lement a menzára, és beebédelt 400-as euróból
Továbbra is szűk sávban hullámzik a forint árfolyama, ezúttal épp délben gyengült 400 fölé az euróval szemben.
Varga Mihály bemutatta, hogyan néz majd ki a forint mostantól
Sokan örülhetnek majd, amikor meglátják Varga Mihály aláírását, és a kezükbe is foghatják az ezzel ellátott pénzt.
Mélybe zuhant a forint, amint Orbán bejelentette az árréssapkát
402 felett is járt az euró.