2010. október. 26. 16:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 16:45 Gazdaság

Egymilliós közbeszerzési bírság a BKV-nak

Egymillió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a céget, és megsemmisítette a buszok karosszéria-felújítására kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás felhívását, és az azt követő döntéseket.

A BKV még 2006-ban hirdetett közbeszerzést, az autó- és trolibuszok karosszéria- és vázszerkezeteinek a felújítására. A nyertes hét céggel kötött keretmegállapodás 2010. október 8-ig tartott. A keretmegállapodás időtartama alatt a konkrét munkákra hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott le, amelyekre a keretmegállapodásban részes cégeket hívta meg. Ez történt az idén szeptember 24-én is, 14, illetve 16 Ikarus 435 típusú autóbusz karosszéria-felújítására vonatkozóan, azzal a kikötéssel, hogy a darabszám mindkét részben feleződhetett. A közbeszerzés becsült értéke 584 millió forint volt.

Az ajánlatkérő a közbeszerzést jogszerűen bejelentette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elnökének, aki jogorvoslati eljárás kezdeményezett. A probléma az volt, hogy a mostani eljárásra a szerződést október 29-én kívánta megkötni a BKV, viszont a keretszerződés október 8-án lejárt, tehát nem volt joga hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást lefolytatni. A közbeszerzés megsemmisítése mellett azért szabott ki bírságot a KDB, mivel a BKV jogsértő eljárás-fajtát választott, továbbá magas volt az értéke, és a cég korábban többször követett el közbeszerzési jogsértést.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?