OTP: öngerjesztő folyamat indulhat be 5000-nél
A BUX kis mínusszal állt kedden délelőtt a BÉT-en, a vezető részvények közül csak a Mol tudott emelkedni. Az OTP megpihen az 5000 forintos lélektani szint alatt.
A BUX eséssel indított kedden, a mutató a nemzetközi hangulat negatívba fordulását követően mínuszba fordult: fél 11-kor 0,5 százalékos veszteséggel, 19326 ponton állt. A vezető részvények közül egyedül a Mol tudott szembe menni az általános tendenciával, árfolyama 0,4 százalékkal 14 460 forintra emelkedett. Az OTP eközben 1,2 százalékkal 4940 forintra, a Magyar Telekom 1,1 százalékkal 748 forintra gyengült, miközben a Richter 39 200 forinton stagnált.
A távol-keleti mínuszokat és a szintén veszteséggel indító nyugat-európai börzéket látva a BUX 200 ponttal - 1 százalék - nyitott hétfői záróértéke alatt, az index azonban szépen lassan dolgozta le hátrányát - mondta el Izbéki Ottó, a Buda-Cash üzletkötője. A szakember hozzáfűzte, hogy egyelőre a Mol tűnik erősnek, a papír az elmúlt hetekben lemaradó volt a többi blue chip mögött, ebből a hátrányból most faraghat valamennyit.
Az OTP megtorpant az 5000 forintos lélektani szint alatt - folytatta a szakember. Ha ezen a szinten átmenne, akkor hirtelen beindulhatnának a shortzárások, ami további gyors árfolyamemelkedést eredményezhetne. Az 5000-et kell figyelni, ha nem romlik el a hangulat a világban, akkor még a napokban megpróbálhat fölé menni a jegyzés. A shortzárók általában kerek számok közelében jelentenek vételi erőt, ez egy öngerjesztő folyamat, ami gyakran pánikszerű vételeket eredményez a részvény piacán - fűzte hozzá.
Ecoline.hu
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.