2009. augusztus. 14. 17:57 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 14. 17:54 Gazdaság

Tengerentúli adatok miatt esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,10 pontos, 2,42 százalékos csökkenéssel, 18.071,42 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 29,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: az elmúlt napok piaci optimizmusa után pénteken az eladói nyomás kerekedett felül, ami elsősorban az amerikai fogyasztói hangulatot tükröző Michigan-mutató romlásának tudható be.
 
Az amerikai, nyugat-európai és régiós piacok egyaránt lefelé vették az irányt a hét utolsó napján, de a magyar börzétől eltérően általában csak fél százalékos mínuszokig jutottak - fejtette ki az üzletkötő.
 
Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője aláhúzta: a tengerentúli nagybefektetők többsége most arra kíváncsi, hogy az amerikai lakosság elhiszi-e, vége a válságnak és ismét növelni kezdik hitelfelvételeiket, illetve fogyasztásukat. A Michigan Egyetem indexe azt jelzi, hogy erre még várni kell - fűzte hozzá. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy a magyar bankpapír árfolyamát a piaci pesszimizmus és nem a gyorsjelentés adatai vetették vissza.
  
Az OTP csütörtökön éjfélkor közzétett gyorsjelentése negatív piaci hangulatba érkezett, amelyben már nem tudott vételi utánpótlást adni - mutatott rá Kovács Krisztián.
  
Varjú Péter szerint az elemzők elégedettek voltak az OTP beszámolójával, de a pénzintézet magas profitja mellett a jövőben egyre nagyobb kockázatokat jelenthet a romló hitelek mennyiségének bővülése. Megjegyezte: az elemzők általában csak négyesre értékelték a gyorsjelentést az iskolai osztályzatok alapján.
 
A Mol 400 forinttal, 2,88 százalékkal 13 500 forintra csökkent, 996 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 246 forinttal, 5,06 százalékkal 4 614 forintra esett, forgalmuk 26,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,58 százalékkal 694 forintra erősödött, forgalma 695,4 millió forint volt.
  
A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 0,41 százalékkal 36 200 forintra gyengült, a részvények forgalma 579,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 71,3 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 1,20 százalékkal 20 650 forintra csökkentette értékét.
  
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.866,57 ponton zárt pénteken, ez 10,54 pontos, 0,56 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék