Az Intercontinental már nem számít romlásra
Az első félévben még közel 40 százalékkal csökkent az InterContinental Hotels Group nyeresége, a társaságnál azonban már nem számítanak a piaci környezet további romlására.
A szobák száma alapján a világ legnagyobb szállodaipari csoportjának üzemi eredménye 179 millió dollár volt az első félévben, 38 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Az egy szobára jutó bevétel – az ágazat legfontosabb mutatója – éves összehasonlításban 13,6 százalékkal csökkent az első negyedben, majd 18,6 százalékkal esett a második negyedben, de júliusban már 14,4 százalékra mérséklődött a csökkenés. A társaság vezérigazgatója bízik abban, hogy cége teljesítménye továbbra is felülmúlja a főbb versenytársakét, és megszilárdíthatja piaci pozícióit.
Néhány héttel ezelőtt a Marriott International és a Sheraton szállodalánc is nyereségének csökkenését jelentette, és bár mindkét cégnél leszállították az idei profitvárakozásokat, úgy nyilatkoztak, hogy már látszanak a fellendülés apró jelei.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.