2008. december. 17. 13:42 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 17. 13:44 Gazdaság

Lakásfelújítás: 4,8 milliárd forint állami támogatás

A lakásfelújítási program során az eddigi legnagyobb, 4,8 milliárd forintos állami támogatás odaítéléséről döntött az önkormányzati minisztérium - mondta Gyenesei István, a tárcát vezető miniszter.

Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program keretében nyújtott forrásból nemcsak lakásokat, de 200 millió forinttal a kémények felújítását is támogatja az állam, illetve a meghirdetett ökoprogramra is nyújtott 300 millió forint támogatást. A pénzből 13 500 lakást és 3 ezer kéményt lehet felújítani, míg az ökopályázat által érintett lakások száma 6 ezer. Ezek között átfedés is lehet, mert van olyan lakás, amelyik mindhárom programban részt vesz. A program most mintegy 59 települést érint.
   
A miniszter elmondta, hogy 2011-ig 30 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergencia program keretében a lakásfelújítások támogatására. Az Országgyűlés által elfogadott jövő évi költségvetésben a kormány által korábban benyújtott 7,9 milliárd forint mellett a Robin Hood adónak köszönhetően 30 milliárd forint szerepel a lakáscélú támogatások előirányzaton. Mindezekből 2009-ben mintegy 18 milliárd forintot fordíthat az Önkormányzati Minisztérium panelrekonstrukcióra, kéményfelújításra és az Ökoprogramra. Ez duplája a korábban tervezett összegnek.

Az állam korábban már mintegy 3,6 milliárd forintnyi kifizetést vállalt 2008-ra a korábbi panelpályázat kapcsán, mely összeg kifizetésére az utófinanszírozás okán szintén a jövő évben kerül sor. A mostani döntés 4,8 milliárd forintról szól. Ebbe a döntési csoportba azok a lakóközösségek kerültek, amelyek 2009 első félévére tervezik a felújításukat.         
   
Gyenesei István elmondta azt is, hogy a szeptember végén zárult pályázat során 100 ezer lakás felújítására mintegy 30 milliárd forint összegű támogatási igény érkezett. Mindez 2 000 lakóközösséget és 250 ezer embert érint. Az önkormányzatok által nyújtott támogatás összege mindehhez 18,5 milliárd forintot tenne ki, ami nem éri el a teljes összeg harmadát.
   
A miniszter kifejtette, míg korábban egy lakásra átlagosan legfeljebb 200 ezer forint állami támogatást adhattak, most ez az összeg 310 ezer forintra nőtt. Gyenesei István közölte azt is, hogy a lakásfelújítási program állami kerete, például a távhőtámogatással együtt, az úgynevezett Robin Hood adó miatt, a következő három évben mintegy 30 milliárd forinttal nő, s ezért a korábban tervezettnél sokkal több lakás felújítását tudják majd támogatni. Így például jövőre nem 7,9 milliárd forintot, hanem mintegy 18 milliárdot tudnak ilyen célra fordítani.
   
A cél az, hogy minden, a pályázati kiírásnak megfelelő igényt ki tudjanak elégíteni a program során. Aláhúzta: erre lesz pénz, mivel a tárca egyebek mellett a Robin Hood adóból többletforráshoz jut. A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarországon 820 ezer olyan ipari technológiával épült lakás van, amelyik részt vehet a panelprogramban. Ezekben a lakásokban mintegy 2 millió ember él.
   
A 2001-ben indult panelprogram során eddig mintegy 190 ezer lakás felújítását támogatta az állam mintegy 35 milliárd forint értékben. Ez összességében mintegy 100 milliárd forint beruházást generált. A korábbi szabályozás szerint a felújítás teljes költsége három részre oszlott, az állami egyharmados rész mellé az önkormányzatok és a tulajdonosok szintén egyharmad-egyharmad nagyságú összeget tettek. A mostani szabályozás szerint az állam továbbra is egyharmadot áll, ám az önkormányzatokra már nem vonatkozik ez a mérték, ennél kevesebbet is adhatnak, a különbözetet pedig a tulajdonosoknak kell kifizetniük.
   
A miniszter a program további lépéseiről elmondta, hogy a következő döntés, szintén mintegy 5 milliárd forint értékben, januárban lesz, majd ezt követi egy tavaszi és egy nyári értékelés is. A cél az, hogy a nyár közepére befejezzék a szeptember végére beérkezett 100 ezer pályázat elbírálását.
   
Gyenesei István aláhúzta, a pénzügyi válság ellenére nem áll le a program, a terv az, hogy 2012-ig 280 ezer lakást újítsanak fel állami támogatással. Ez az érintett lakásállomány 35 százaléka. Új pályázatot várhatóan 2009 nyarán írnak ki, aminek az elbírálása 2010 elejére történik meg, így 2012-ig még több lakást lehet korszerűsíteni. A program ugyanis a miniszter elmondása szerint átível a választási ciklusokon. 

zöldhasú
Hirdetés