2008. november. 22. 15:52 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 22. 16:55 Gazdaság

Bajnai Gordon: sok munkahely szűnik meg

Bajnai Gordon szerint számítani kell arra, hogy Magyarországon a következő hetekben ezres nagyságrendben fognak megszűnni munkahelyek, ugyanakkor a kormány a kis- és közepes vállalkozásoknak célzott támogatást ad a munkahelyek megtartására, újak létesítésére - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter erről szombaton Budapesten, az MSZP választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón beszélt.

A héten bejelentettek szerint a közeljövőben 1760 munkahely fog csoportos létszámleépítéssel megszűnni, az előző héten bejelentett 1400 után - közölte a politikus kérdésre válaszolva. A miniszter szerint ez a folyamat gyorsulni fog, és rövid távon nem várható változás, azaz arra kell számítani, hogy a következő hónapokban romlani fog a helyzet. Felhívta arra a figyelmet, hogy egyelőre Nyugat-Magyarországon nagyobbak a leépítések. Mint mondta, sokan inkább azt a megoldást választják, hogy leállnak egy hónapra, mint hogy elküldjenek embereket.

Bajnai Gordon szerint először a bérbe adott munkavállalóktól válnak meg a vállalkozások, és igyekeznek megtartani jól képzett szakmunkásaikat. A gazdasági miniszter elmondta, hogy a kormány a kis- és közepes vállalkozásoknak célzott támogatást ad a munkahelyek megtartására és újak létesítésére. Az uniós forrásokból annyi pénzt csoportosítottak át, amennyi 100 ezer munkahely megtartásához és 20 ezer munkahely létrehozásához elegendő az 5-50 embert foglalkoztató vállalkozásoknak - fűzte hozzá.

Közölte, regionális válságkezelő alapokat állítanak fel, hogy ha egy térségben sok munkahely szűnik meg, akkor a kormány egyfajta katasztrófasújtott övezetté nyilváníthatja azt, majd meglévő uniós, illetve hazai forrásokkal megpróbálja megtartani vagy újraindítani a munkahelyeket. 

Bajnai Gordon beszámolt arról, hogy az MSZP választmánya támogatta a kormány hatpontos válságkezelő csomagját, és javasolta szerkezeti reformok elindítását is. Úgy fogalmazott, a rövid távú válságkezeléshez az eszközök a kormány kezében vannak, de ahhoz, hogy Magyarország ebből a válságból erősebben jöjjön ki, mint ahogy belement, lényeges változtatásokat kell végrehajtania. Ehhez szükség van az MSZP-n kívüli más parlamenti erők támogatására is.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország mennyivel fog hozzájárulni a jövő héten bejelentendő uniós szintű válságkezelő csomaghoz, és igényel-e támogatást belőle, a miniszter közölte, nem ismert még a csomag finanszírozása. Az azonban világos, hogy Magyarországnak lényeges kiadáscsökkentést kell végrehajtania, amivel az ország már idén teljesíti a maastrichti kritériumok egyikét. Hozzátette: ez nem teszi lehetővé, hogy a költségvetésből rövid távon jelentős többletpénzt fizessünk az EU-nak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.