Világ HVG 2025. január. 09. 17:52

Kínának kémkedő németek ellen emeltek vádat

Haditechnológiai információkat szerezhettek meg.

Három német állampolgár ellen emeltek vádat Kína javára végzett kémkedés miatt – idézi az MTI a vádhatóság közlését.

Az ügyészség szerint a vádlottakat tavaly áprilisban vette őrizetbe a rendőrség Düsseldorfban és a Frankfurt mellett fekvő Bad Homburg városában, mivel a gyanú szerint haditechnológiai információkat szereztek meg a kínai állambiztonsági minisztérium megbízásából. A gyanúsítottak olyan kutatási projektekről folytattak megbeszéléseket a letartóztatásuk előtt, amelyek különösen Kína haditengerészeti képességének fejlesztése szempontjából lehetnek hasznosak.

Az ügy elsőrendű vádlottja az ügyészség szerint 2017 óta a kínai állambiztonság ügynökeként tevékenykedett Németországban. Két feltételezett bűntársa – egy házaspár – pedig, szintén a kínai állambiztonság megbízásából, a saját cégén keresztül vette fel a kapcsolatot vállalatokkal és tudományos intézményekkel, így szerezve információkat a potenciálisan katonai alkalmazásra alkalmas innovatív technológiákról – közölte a vádhatóság.

Tavaly a német szélsőjobboldali AfD európai parlamenti listavezetője, Maximilian Krah közvetlen munkatársát is megvádolták azzal, hogy Kínának kémkedett: kínai titkosszolgálati kapcsolatainak többször is információt szolgáltatott az EP-ben folyó tárgyalásokról és döntésekről, illetve Németországban tartózkodó kínai ellenzékiekről.

Kínának kémkedhetett a német AfD EP-képviselőjének segítője

Maximilan Krah az AfD EP-listavezetője is, most közvetlen kollégáját vádolják azzal, hogy Kínának szivárogtatott információkat az Európai Parlament működéséről.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.