2008. május. 29. 14:37 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 29. 14:07 Gazdaság

ÁSZ: államigazgatási átalakítás egyeztetések nélkül

A központi költségvetés intézményi rendszerének átalakítását érintő intézkedések következtében az intézmények száma mintegy negyedével csökkent, ám nem vizsgálták felül az állami feladatok körét, terjedelmét, finanszírozásuk forrásait, nem épültek egymásra a jelentős strukturális átalakítást megalapozó lépések – állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön közölt jelentése.

Az ÁSZ szerint mindez nem zárja ki a visszarendeződés lehetőségét, ami kockázatot jelenthet a hosszú távú megtakarítások elérése, az intézményi struktúra és a költségvetés hosszabb távú stabilitása szempontjából.

A központi költségvetés intézményrendszerének ellenőrzéséről kiadott jelentésében az ÁSZ emlékeztet, hogy az intézményi rendszer radikális átalakításáról 2006 júniusában hozott kormányhatározat valamennyi tárcát és intézményeit érintette. Az intézkedések következtében az intézmények száma mintegy negyedével csökkent, a változások a 2007. évi költségvetési kiadások meghatározásánál 50 milliárd forintos – létszámcsökkentésből adódó, a központi költségvetési szervek 2006. évi kiadási előirányzatának 2,7 százalékát jelentő – megtakarítást alapoztak meg. A változások eredményeként az intézményrendszer kisebb, a működés, a létszám koncentráltabb lett.

A kormányhatározatot 2007 végéig 19 alkalommal módosították, a változások mind a feladatokat, mind pedig a határidőket érintették, a dokumentált államigazgatási egyeztetés azonban elmaradt. Az ÁSZ szerint az egyeztetés megelőzhette volna az elrendelt intézkedések módosításait, kiszűrhette volna a szakmai vagy jogi szempontból végre nem hajtható intézkedéseket, az irreális határidőket.

Az előírt feladat-átcsoportosítások a kormány közvetlen irányítása alatti szervezeteknél nem valósultak meg határidőre (2007. január 1.). Például a humánerőforrás-menedzsment feladatok központi ellátása, az irodaellátási, ingatlanüzemeltetési, alapvető informatikai és kommunikációs, gépjárművekkel kapcsolatos szolgáltatásokat központosítása csak késve valósult meg. A feladatok központosított végzésének költségvetési hatásaira számítások nem készültek, a szolgáltatások nyújtásának normarendszerét nem dolgozták ki.

A Miniszterelnöki Hivatal egységes beszámolási rendszert alakított ki, de a minisztériumok havi beszámolói az ÁSZ megállapítása szerint nem eredményeztek megbízható adatokat az intézkedésekkel elérhető egyszeri és tartós megtakarításokról. Az intézkedések alapján elvárt megtakarításokat csupán a létszám csökkentésére határozták meg, ezért a várt hatások bekövetkezése is csak ezen a területen állapítható meg.

A számvevőszék javasolta a kormánynak, hogy kezdeményezze az állam által hosszabb távon ellátandó, finanszírozandó feladatok körének és terjedelmének meghatározását. Dolgoztassa ki az állami feladatok célszerű ellátásának szervezeti modelljeit, teljesítmény kritériumait. Intézkedjen a költségvetési szerveket és tevékenységüket jellemző államigazgatási és statisztikai információk összehasonlítható adattartalmának kialakításáról. A pénzügyminiszternek javasolta, hogy gondoskodjon a törzskönyvi nyilvántartás naprakészségéről, a nyilvántartásba vétel és az adatszolgáltatás részletes szabályainak meghatározásáról.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.