Világ hvg.hu 2025. január. 06. 13:38

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Egy 52 éves nő halt meg a kórházban.

Belehalt sérüléseibe egy nő, vele együtt hatra nőtt a decemberi támadás halálos áldozatainak száma – írja a Reuters egy helyi ügyészségi szóvivőre hivatkozva.

A támadás még karácsony előtt, december 20-án történt Magdeburgban, ahol egy férfi autóval hajtott a tömegbe egy karácsonyi vásáron. A támadás estéjén ketten vesztették életüket és a hírek több, mint 200 sebesültet említettek. Másnap délelőttre négyre emelkedett a halottak száma, viszont jóval kevesebb, 60-80 sérült szerepelt a híradásokban. Az áldozatok között van egy kilencéves gyerek is, korábbi híradások alapján 41 sérült állapota volt súlyos.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a feltételezett elkövető egy szaúd-arábiai származású, de hosszú évek óta Németországban élő férfi, akinek a motivációja egyelőre nem tisztázott. A férfi az iszlám agresszív kritikusának tartotta magát, de korábban arról is posztolt az X-en, hogy a német állam üldözi a Szaúd-Arábiából érkező menekülteket. A Spiegel információ szerint a szélsőjobboldali párt, az AfD felé is nyíltan kifejezte a szimpátiáját.

A CNN pedig úgy tudja, a szaúdi hatóságok többször is figyelmeztették Németországot a férfival kapcsolatban radikális nézetei miatt, először állítólag 2007-ben és a kiadatását is kérték, ezt azonban a németek megtagadták.

Borítóképünkön a magdeburgi karácsonyi vásár helyszíne a tragédia után. Forrás: John MACDOUGALL / AFP

Hirdetés