hvg.hu: Ön a verseny tisztaságának megteremtését tette az első helyre elnöki programjában egy olyan szakmai szövetségben, amelynek tagjai egymás versenytársai. Nem lesz könnyű dolga, hiszen egymással ellentétes érdekeket kellene összhangba hoznia. Az egyéni megfontolásokat milyen közös szempontok írhatják felül?

Keresztesi János. Magyarország nem tett semmire, se az informatikára, se másra © hvg.hu

Keresztesi János: Az elmúlt 10-15 évben a politika és az informatika egyre közelebb került egymáshoz. Ez divatterület volt egy időben és húzóágazat is, amelynek a fejlesztésére mindig pozitív felhangokkal lehetett hivatkozni. Az államigazgatási fejlesztések révén is volt közeledés, sok jó, az informatika széleskörű elterjesztését támogató program is indult. De a politika másképpen is rátelepedett az informatikára. Konkrétan a pártfinanszírozásra gondolok. Ahhoz, hogy a verseny tisztaságán javítani tudjunk, meg kell oldani a pártfinanszírozást valami más forrásból, mint a vállalatok pumpolása. Ma egészen általános dolog Magyarországon, hogy a pártfinanszírozás jelszavával próbálnak pénzt szerezni a vállalatoktól. Sőt már azt sem merném kijelenteni, hogy ez a pénz eljut a pártokhoz, mindenesetre a politikai kapcsolatok emlegetése jó hivatkozási alapot jelent. Ez nagyon megnehezíti az informatikai iparágban a tiszta verseny kialakulását. A pártok állapodjanak meg valamilyen átlátható megoldásban! Az informatikai iparnak (feltételezem, hogy a többinek is) nagyon fontos volna, hogy ettől a „kényszeradótól” megszabadulhasson.

hvg.hu: A térség többi országában mintha annak ellenére nagyobb befolyása lenne az infokommunikációnak a versenyképességre, hogy hasonlóan elmaradott helyzetből indultak, mint mi. Sőt, a cégeiknek alighanem a magyarországihoz hasonló társadalmi nyomással kellett megküzdeniük. Mégis erősebb IKT iparágat sikerült felépíteniük. Miben látja ennek az okát?

K. J.: A magyar informatikai vállalkozások fiatal cégek, javarészt a rendszerváltás után alakultak. Az iparág sajátosságaihoz mérten e társaságok alulfinanszírozottak, nincs tőkéjük, a szellemi termékeik nem védettek, nincs alap, amire hitelt vehetnének fel, és a növekedést finanszírozhatnák. Nyugat-Európában például a kisvállalkozások 70-80 százaléka hitelből növekszik. Magyarországon ez az arány 5 százalék alatt van. Nagyon nagy szükség lenne egy olyan hitelgarancia-alapra, amely fedezetet szolgáltathatna a kis- és középvállalatoknak a fejlesztésekhez.

Valóban van a térség országaihoz képest is lemaradásunk. Ez annak a kérdése, hogy mennyire tekinti egy adott ország kormánya a gazdaság bizonyos területeit fontosnak. S mit tesz annak érdekében, hogy később ebből az ország profitáljon. Csehország előnye például egyértelműen ebből származik az informatika területén. Mi a forrásainkat nem fókuszálva használtuk fel, hanem szétkentük a gazdaságban politikai érdekek mentén. Sok példa van arra, hogy a fejlődés iránt elkötelezett országokban bezártak egy-egy veszteséges iparágat, míg a perspektivikus ágazatokat, különösen az informatikai ipart megtámogatták. Magyarország viszont nem tett semmire. Se az informatikára, se másra.

hvg.hu: Ez a megállapítása különösen érdekes annak fényében, hogy egy időben külön informatikai minisztérium működött Magyarországon. Később pedig az IVSZ egy korábbi elnöke, Kóka János, éppen ezt a pozíciót cserélte fel a gazdasági miniszteri bársonyszékre. Mi az oka, hogy e területre mégsem jutott elég kormányzati figyelem?

K. J.: Magyarországon jelenleg kétfejű az informatika irányítása. A kormányzati fejlesztéseket a Miniszterelnöki Hivatalból, a többi területet a gazdasági minisztériumból koordinálják. E két döntési centrum tevékenysége között gyakran nincs meg az összhang. Politikai hatalmi és érdekcsatározások is nehezítik, hogy összkormányzati szinten kezeljenek valamit kiemelt területként (és nem feltétlenül az informatikára, hanem bármilyen tudásintenzív területre gondolhatunk), ami vonzerőt jelenthet a befektetők számára, ami miatt még hajlandóak cégek ide telepíteni részlegeiket, hajlandóak idehozni kutatási és fejlesztési projekteket stb. Ennek még az a pikantériája is megvan, hogy az informatikában és telekommunikációban dolgozó emberek átlagbére négy-ötszöröse a magyar átlagbérnek. Ha itt növekszik a létszám, akkor az átlaghoz mérten négy-ötször növekednének a bérhez kapcsolódó járulékok és adók is.

Mit kellene tehát összehangolni? Először is a fejlesztési pénzek elköltését. Az uniós források felhasználásánál nem látszik, hogy melyik tevékenységet, iparágat helyeznék előtérbe. De össze kéne hangolni az oktatási rendszert a munkaerőpiaci igényekkel. Ma a szakma – és feltételezem, hogy más tudásintenzív területeken sem jobb a helyzet – legnagyobb problémája, hogy nincs elég mérnök, ami annak a következménye, hogy az oktatás finanszírozása fejkvóta rendszerű, s például távoktatásban lehet jogászt vagy tanárt képezni, mérnököt viszont aligha. De össze kellene hangolni az adórendszert is a gazdaságfejlesztési elképzelésekkel. Az élő munka terheit csökkenteni kellene. Reménykedünk benne, hogy a magyar munkaerő kedvéért még sok külföldi befektető érkezik hozzánk, de ezek csak akkor fognak tőkét ide helyezni, és itt maradni, ha a bérterhek mérhető megtakarítást jelentenek számukra. A térség minden országa valamilyen adókedvezménnyel próbálta megfogni a befektetőket. Romániában például a szoftverfejlesztéssel foglalkozó embereknek nem kell szja-t fizetni. Emiatt három-négy év elteltével több tízmillió dolláros forgalmú vállalkozások nőttek ki, s egyre több nemzetközi befektető jelenik meg.

hvg.hu: A nemzeti bank elnöke szerint 2000-2500 milliárd forinttal kellene csökkenteni a kiadásokat, hogy hathatós adóreformot lehessen bevezetni. Kinek vagy minek a terhére lehetne megtenni egy ilyen mértékű lépést? 

K. J.: Az adóreformokat általában a szociális rendszer terhére lehet bevezetni. A jelenlegi politikai helyzetben nálunk elég reménytelennek látszik, hogy azokat az eszközöket használhassuk, amelyeket más országokban a legnagyobb természetességgel vezettek be. Pedig a szociális háló terhére elvégzett koncentrált fejlesztések meghozzák a hasznukat, s ez lehet csak a továbblépés iránya. A pénzek szétkenésének magyar gyakorlata sehová sem vezet. Ha mindenhová adnak egy kicsit, az azt eredményezi, hogy sehová sem jut elég, s a pénz elfogy kimutatható haszon nélkül. Csak tudatos építkezéssel lehet kimászni ebből a szorult helyzetből. A megszorításokra a továbbiakban is szükség lesz, ami tovább nehezíti a helyzetet. De egyszer valakinek vállalnia kell, hogy az ország lehetőségeinek megfelelő struktúrát alakítson ki.

Ha csak az iparág helyzetét nézzük, arra is visszahatnak az imént vázolt külső körülmények. Ha nincs valódi felvevő piac, akkor nagyon nehéz az iparágat fejleszteni. Azaz ezt a többi iparág rovására sem lehet csinálni, hiszen a más szektorokban dolgozó cégek azért vásárolják meg az informatikai és telekommunikációs termékeket, szolgáltatásokat, mert ezektől fejlődést remélnek. A fejlesztés területén viszont szükség volna a kiemelésre, hiszen ez a szektor képes lenne katalizátor szerepet betölteni a gazdaságban, s jelentős GDP-teremtő képessége folytán lökést adhatna a gazdasági fejlődésnek. Bár a szándék érezhetően megvan a terület preferálására, összkormányzati koordináció hiányában nem születnek értékelhető eredmények.

hvg.hu: Önnek frissen megválasztott elnökként fel kell állítania egy prioritási sorrendet. Most hogyan látja, melyek a legfontosabb és legsürgősebb teendők? Például, ha már egyszer olyan közel került az iparághoz a politika, ezt vajon nem lehetne felhasználni arra, hogy erőteljesebben érvényesítsék az elképzeléseiket?

K. J.: A legfontosabb prioritás a gazdaságpolitika alakításában való részvételünk megteremtése. A gazdaságpolitikához – különösen annak informatikai és kommunikációs aspektusaihoz – hozzá kell tennünk a saját gondolatainkat, elképzeléseinket. Így tudnánk leginkább hozzájárulni ahhoz, hogy a gazdaság megrekedt fejlődését mielőbb kimozdíthassuk a kátyúból. Ehhez még hozzátartozik az exportösztönzés, a K+F fejlesztések és a termékesítés támogatása is. A termékesítés különösen fontos, de nincs rá pénz. A milliárdok nem az ötletekhez kellenek, még csak nem is a termék kifejlesztéséhez, hanem a piacra vitelhez. Egy-egy új innovatív termék bevezetésére a vállalatok egyáltalán nincsenek felkészülve. Itt nagy űr van, amit mielőbb be kell tölteni.

Sok olyan, elsősorban uniós pénzből finanszírozott kezdeményezés van, amelyek kibontakozásához nem milliárdok kellenének, hanem társadalmi aktivitás. Ilyen például az elektronikus írástudás elősegítésére létrejött e-befogadás program, amire ötpárti megállapodás született. Az is sokat emelhet egy ország versenyképességén ugyanis, ha minél több a digitálisan írástudó. Sajnos ebben is le vagyunk maradva. Hatmillió embert kellene megtanítani informatikai eszközöket használni, internetes tartalmakat elérni. Ehhez azonban az oktatás tartalmát, tematikáját azonnal meg kellene változtatni e területen. Hiszen ma az ezzel foglalkozó tantárgy arra fókuszál, hogy informatikai alapismereteket oktasson, például a 2-es számrendszer használatát. Ez azonban csak elidegeníti az embereket az informatikától. A számítógép könnyű kezelését és az internet használatát kellene oktatni. Ebben a kormányzat felelős embere, például a nemrégiben kinevezett informatikai államtitkár sokat tehet. Persze ez nem a nagy és gyors áttörés útja.

hvg.hu: Vannak-e olyan nemzetközi információik, s ha vannak, akkor mifélék, amelyek idehaza is hasznosíthatóak lennének az iparág fejlesztésében, illetve a tagjaik között lévő multinacionális cégek széles tapasztalataiból hasznosulhat-e valamennyi iparági szinten?

K. J.: Sok uniós programot is behozunk és felkarolunk, amelyeknek más országokban szerzett tapasztalataihoz az informatikai vállalatok európai szövetségének (EICTA) tagjaként hozzájutunk. A szervezeten keresztül közvetlenül látjuk a brüsszeli programokat, a többi eu-ország informatikai stratégiáját, politikáját, a megvalósítás útjait, s ezeket megpróbáljuk közvetíteni a kormányzathoz. A multinacionális cégek is rengeteg tapasztalatot és kész megoldásokat tudnak behozni. E vállalatok a legaktívabb tagjai a szövetségnek, ezek tudnak a legtöbbet tenni az ügyek érdekében gazdasági súlyuk, kapcsolataik és tapasztalataik miatt. Furcsa ellentmondása a hazai helyzetnek, hogy a kis és közepes vállalkozások gyakorta a nagyvállalatok túlsúlya miatt nem jutnak elsődleges megrendelésekhez, ugyanakkor az alvállalkozói és bedolgozói szinten jó és szoros együttműködések alakultak ki közöttük. Ráadásul a nemzetközi cégek itteni vállalkozásai magyar társaságok, itt adóznak, itt foglalkoztatnak embereket, s jelentősen megnövelik az iparág súlyát és befolyását.

Meixner Zoltán