Drasztikusan lerontották a Jukosz hitelminősítését
A cég hitelminősítésének ötfokos lerontása még az 1998-as állami törlesztésmulasztás és rubeldevalválás utáni lefokozásoknál is drámaibb.
A hitelminősítőket az késztette a lépésre, hogy a moszkvai döntőbíróság a múlt hét végén befagyasztotta az olajcég egész vagyonát, kivéve a termelést, amíg döntést nem hoz az adóügyi minisztérium keresete ügyében: a tárca immár 3,5 milliárd dollárnyi adóhátralékot és bírságot akar behajtani a cégtől, némileg felduzzasztva 2000-re vonatkozó korábbi követelését.
A The Moscow Times című lap által idézett elemzők szerint a hosszú távú adósbesorolás ilyen drámai lefokozása nemcsak újabb hitelek felvételét nehezíti meg a Jukosz számára, hanem megkérdőjelezheti már lekötött 2,6 milliárd dollárnyi szindikált kölcsönét is. A bíróság átmenetileg megtiltotta a cégnek, hogy bármely vagyonrészét eladja vagy átruházza, belértve a részvényeit és fontos termelő leányvállalataiban birtokolt részesedéseit is.
A Standard and Poor’s lefokozta az elvileg 92 százalékig Jukosz-tulajdonban lévő Szibnyeft adósminősítését is, tükrözve a teljes bizonytalanságot kettejük befejezetlen fúziója és tervezett válása körül egyaránt. A két cég egy éve kezdett fúzióba, de Hodorkovszkij letartóztatása után a Szibnyeft a (pénzügyileg már lezárt) egyesülés visszafordítását kérte. Az orosz nagyvállalkozók fokozódó idegességének jeleként Vlagyimir Potanyin fémmágnás egy interjúban a Hodorkovszkij-ügy gyors lezárását és a tulajdonjogokra vonatkozó kormányálláspont tisztázását szorgalmazta. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.