Ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés és hamis vád miatt tett feljelentést az Építési és Közlekedési Minisztérium, miután a tárcától időközben kirúgott Bátonyi Péter a Partizánban rántotta le a leplet az állítása szerint jogsértő módon lepapírozott műemléki felújításokról. Emellett a minisztérium sajtóosztálya elküldte lapunknak a reakcióját is, amiben Lánszki Regő országos főépítész Facebook-poszjára hivatkozva magyarázzák az álláspontjukat. Ezekről az állításokról megkérdeztük Bátonyi Pétert is.
Bátonyi Péter egykori kormányfőtanácsos a Partizánban – a Földművelési Minisztérium, a Kilián laktanya, és Heinrich udvar, és Magyar Nemzeti Bank példájával – mondta el, szerinte milyen törvénytelenségek zajlanak a műemlékek körül, és feljelentette Gulyás Gergelyt, valamint Lánszki Regő országos főépítészt. Az Építési Minisztérium most őt jelentette fel hivatali visszaélés és hamis vád miatt. A minisztérium szerint „a műsorban látható felvételek alapján feltételezhető, hogy állami szervektől belső felhasználásra szánt dokumentumokat tulajdonítottak el”. Szerintük a bemutatott dokumentumok részleteit „szövegkörnyezetükből kiragadva, manipulatív módon tárták a nyilvánosság elé”.
A minisztérium emellett reakcióként elküldte Lánszki Regő egyik Facebook-bejegyzését is. Az alábbiakban ennek állításait is ismertetjük, valamint megkértük Bátonyi Pétert, hogy reagáljon a minisztérium vádakra.
„Határozottan visszautasítom a korábbi műemléki referens részéről több médiumban tett, a műemlékvédelmet, kollégáimat és személyemet érintő hamis vádakat, a szükséges jogi lépéseket megteszem. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkársága minden kérdésben törvényes, szakmai döntést hoz” – írja Lánszki Regő.
Bátonyi Péter szerint mindez „tipikus golyófogó, avagy homokzsák-védekezés, amelynek keretében az államtitkár a személyét ért támadást mások maga elé tolásával akarja tompítani, illetve kivédeni. Senki nem támadta a kollégákat és a műemlékvédelmet, főleg nem én, aki 12 évig dolgoztam velük és annak rendkívül sokat változó keretei között. Épp ellenkezőleg, a feljelentésben a következő szerepel: Lánszki a visszafokozás során mindehhez felhasználta az alá beosztott és egzisztenciálisan tőle függő hivatali apparátust, míg azok szakmai érveit tüntetően figyelmen kívül hagyta, jogos aggályaikat ignorálta, sőt, a felvetett jogi és szakmai követelményekkel, szempontokkal teljes mértékben szembehelyezkedett. Lánszki Regő direkt utasítására a rendelettervezet szövegét végül megírták, de a huzakodást jól mutatja, hogy a kezdeményezés januári beérkezéséhez képest csak április elejére született meg a végleges változat. A rendeletszöveg írói még mindig próbálták menteni a menthetőt… Ez aligha a kollégák és a műemlékvédelem támadása a részemről.”
„Hazugság, hogy az egykori Kilián-laktanya műemléki védelme sérült. Az épület műemléki védelme megmaradt és megerősödött” – így a főépítész.
„Kérdem én – válaszol Bátonyi Péter –, ha egy KIEMELTEN védett műemlékből védett műemlék lesz, az nem olyan, mint amikor a főhadnagyból hadnagy? Mi ez, ha nem lefokozás? Elég, ha csak az elnevezés nyelvi vonatkozásait nézzük, de még inkább nyilvánvalóvá válik mindez, ha a mögöttes jogi tartalmat szemléljük. Ha csak annyit írt volna, hogy a védelem megmaradt, az talán még hihető lenne egy laikus számára, de hogy MEGERŐSÖDÖTT? Egyébként ugyanezt a forgatókönyvet eljátszották már a Radetzky-laktanyánál éppúgy, mint a Heinrich-udvarnál meg az FM-nél, tudjuk hova vezetett: az elsőből egy homlokzati falcsonk maradt, itt a pusztítás kb. 99%-os, a másodiknál a védett belső raktári szárnyak ma már nincsenek, az FM-nél pedig bárki megtekintheti, mi maradt az épületből. Ennyit az erősödésről.”
„A korábbi Kilián-laktanya továbbra is műemlék” – érvel Lánszky. „A 27/2024.(VIII.15.) ÉKM rendelet pontosan meghatározza, hogy mely Hild Józsefhez köthető értékei élveznek védelmet. Védett az 1845–1848 között egy periódusban épült monumentális klasszicista középület épületszárnyakból és belső udvarokból álló összetett tömegformálása, tetőzete, tagolása és aránya. A klasszicista, szimmetrikus homlokzatai, nyílásrendje, architektúrája, építéskori szerkezetei, falai és boltozatai, klasszicista lépcsőházai, vörösmészkő burkolatai, 19. századi és 20. század eleji ablakszerkezetei, bejárati kapui és kovácsoltvas lunettái, valamint eszmei értékként Hild József életművének legnagyobb világi rendeltetésű épülete, valamint az országban megépült laktanyák korai példájaként a hazai laktanya-építészet kimagasló jelentőségű épülete. Ezeket most már nem lehet megváltoztatni.”
„Ez az az értékmeghatározás, amelyet az államtitkár önkényesen felülírt, kihúzva belőle elemeket, úgy, hogy annak semmilyen szakmai alapja nem volt, ellentétben más szempontokkal” – válaszolja rá Bátonyi Péter.
„Éppen a korábbi, állítólagos »teljes védelem« alatt került sor jelentős az eredeti értéket valóban romboló átalakításra: a belső végigfutó nyitott közlekedőket beépítették, száznál is több szükséglakás került kialakításra, strukturális változásokat végrehajtva ezáltal, melegbárt és diszkót alakítottak ki, a metróépítéskor sarki árkádot építettek ki, ami mára »hajléktalan WC« lett” – sorolja a régmúlt eseményeit a főépítész.
„A védettség megléte óta eltelt közel háromnegyed évszázad mulasztásait és hibáit érvként felhozni ferdítés, hisz ezeket nem a korábban meglévő védelem miatt, hanem kifejezetten azok ellenére követték el” – érvel Bátonyi Péter. „Ezen mit segít a védettségi kategóriák közötti átsorolás, lefokozás? Erre nyilván azt feleli majd, hogy az új védelmi szinten végre biztosan hozzányúlnak az épülethez, és az így nem fog tovább pusztulni. Hát, ha ezt a húga által készítettekhez hasonló tervek szerint teszik majd, akkor garantáltan nem fog több gondot okozni például a belső végigfutó nyitott közlekedő (sic!) beépítettsége, mert az udvari árkádos részek egy jelentős hányadát szépen el fogják takarítani az útból.”
„Több koncepció is született, egyiket sem engedélyezték. Hazugság, hogy bárki az épület bontását akárcsak kezdeményezte volna. A tény ezzel szemben az, hogy nincs semmilyen engedély vagy elfogadott terv az épülettel kapcsolatban, így sem átépíteni se semmilyen munkálatot elindítani nem lehet” – hangsúlyozza Lánszki.
„Klasszikus szalmabáb érvelés, vagyis olyan állítással történő vitatkozás, amelyet a másik fél nem is állított” – mondja erre Bátonyi Péter. „Sehol, sem az interjúban, sem a feljelentésemben nem mondtam olyat, hogy épület bontását bárki kezdeményezte volna. A védettség LEFOKOZÁSÁT kezdeményezték – egyelőre. És természetesen azt sem állítottam, hogy lenne engedély. A feljelentés sem ilyesmiről szól.”
„Az Országos Tervtanács – mint független testület – kétszer is kritikailag elutasította azt” – írta Lánszki.
„Mind a két tervtanácsi véleményben az a fordulat szerepel, hogy a Tervtanács a tervdokumentáció alábbiak szerinti áttervezését javasolja. Ez elutasítás lenne?” – kérdezi Bátonyi Péter. „Az nem úgy hangzana, hogy »elutasítja«, vagy esetleg »engedélyezésre/továbbtervezésre nem javasolja«? Igen, valóban ezt kellett VOLNA tenni, azaz a teljesen új tervek készítésének szükségességét kimondani, ehelyett azonban nem született karakán döntés. Azt pedig, hogy az áttervezés mennyire nem hozott előrelépést a bontás mértékét és jellegét illetően, az első és a második tervváltozat közti »különbség« is jól mutatja. Elárulom, műemlékileg nincs érdemi különbség. Apropó, ha annyira elégedett az államtitkár a húga terveiben is megnyilvánuló revitalizációs irányvonallal, miért örvendezik azon, hogy elutasították?”
„A testület tagjai – Kós-, Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura-díjas, világnézetileg és szakmailag is sokszínű független szakemberek – kollektív munkáját megkérdőjelezni nem egyéb, mint rágalmazás.”
„Újabb érvelési hiba – mondja Bátonyi Péter –, tekintélyre hivatkozás, plusz ismételt homokzsák-védekezés. Ha azt mondom, hogy a testület nem utasította el a tervet, ahogy kellett volna, hanem mindössze áttervezését javasolta, az még korántsem rágalmazás, mint inkább tényközlés.”
„…a volt Kilián-laktanya (…) a Nagykörút látványos szégyenfoltja. Kár, hogy valaki azért küzd, hogy ez az állapot így maradjon és nem azért, hogy megváltozzon” – fogalmazza meg végső érvként a főépítész.
„Egy műemlék sohasem lehet szégyenfolt – vélekedik Bátonyi Péter –, legfeljebb az, ahogy bánnak vele, vagy akár bánni terveznek. Az elhanyagolt állapot fenntartásáért folytatott állítólagos küzdelmem pedig a szalmabáb érvelés újabb példája. Úgy tűnik, az államtitkár a szalmabizniszben is érdekelt…”
Nyitóképünkön Bátonyi Péter látható. Fotó: Veres Viktor / HVG
