Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

10 perc

2025.01.07. 18:30

„Senki, de senki nem tudott felhalmozni és átadni annyi tudást, tapasztalatot a veszélyeztetett állatok tartásáról, tenyésztéséről, mint ő.” Ezt egy iskolázatlan, autodidakta alkoholistáról, Gerald Durrellről mondta Sir David Attenborough. Durrell talán egész életében csupán zoológus, természetbúvár, állatkertvezető, világjáró állatgyűjtő és állatmentő maradt volna, ha a felesége és az anyagi gondok nem késztetik írásra. Életéről, kalandos vállalkozásairól szóló könyveit, regényeit, filmjeit, előadásait imádták az egész világon. Lusta, mégis igen termékeny író volt. Január 7-én van születésének századik, január 30-án pedig halálának harmincadik évfordulója.

Gerald Durrell Indiában született egy Kalkuttához közel eső városban, Dzsamsedpurban. Angol-ír családja régóta Brit Indiában élt, már a szülei, sőt egyik nagyapja is ott született. Apja útépítő mérnökként dolgozott sokfelé a szubkontinensen, de ő nem játszott számottevő szerepet legkisebb fia életében, mert meghalt Gerald hároméves korában. Ő volt a legkisebb árva. Két bátyja sokkal, a nővére is öt évvel idősebb volt nála.

Három testvére közül kettő írt, egy festett. A legidősebb testvér, Lawrence Durrell regénytetralógiája, az Alexandriai négyes közismert, jelentős mű. Lawrence diplomata is volt, továbbá közveszélyes nőfaló. Öccséhez és anyjához hasonlóan alkoholista, feleségei és gyerekei réme. Az egyik lányát öngyilkosságba is kergette. Gerald nővére, Margaret önéletrajzi regényt írt, amelyet azonban csak évtizedekkel a megírását követően, Gerald halála után adtak ki. Leslie csupán festegetett. Valamennyiüket ismerjük gyerekként és ifjúként a Családom és egyéb állatfajtákból és Gerald Korfu-trilógiájának többi kötetéből.

Az apa halála után a család elhagyta Indiát. Angliában az idősebb testvérek az otthontól távol végezték tanulmányaikat, Gerald maradt az anyjukkal, aki egyre többet ivott. Gerald gyűlölte az iskolát, a természetrajzon kívül semmi nem érdekelte. Gyakran ordított és toporzékolt, hogy ő nem megy iskolába. Végül ki is vették az iskolából, időközönként magántanárok próbálkoztak az oktatásával.

A korfui évek

1935-ben Lawrence és párja kezdeményezésére, a család lelki és anyagi problémáinak szorításában Görögországba, Korfu szigetére költözött a család. Rossz klímából jó klímába, gazdag növény- és állatvilágba, melegebb emberi viszonyok közé.

Gerald itt sem járt iskolába, magántanárok okították, már amennyire hagyta. A természettudós Theodore Stephanidesnek nagyon is hagyta. Korfun bontakozott ki a tízéves fiú állatgyűjtő szenvedélye, Rogerrel, a kutyájával járta a sziget dombjait, völgyeit, kertjeit, tengerparti tájait. A Családom és egyéb állatfajták című regényből tudjuk, hogy olykor skorpió mászott ki a gyufásdobozból, különböző érdekes élőlények bukkantak fel a ruhadarabokban és a családi otthon különböző zugaiban. Néha a Gerald által begyűjtött madarak le is tarolták a lakást.

1939-ben a család visszaköltözött Angliába, mivel küszöbön állt a háború, s a londoni bank figyelmeztette az anyát, hogy a hadiállapot beállta után Görögországban nem juthat majd hozzá a bankban lévő pénzéhez.

Gerald Durrell – Himself And Other Animals

Uploaded by ITV Channel Television on 2018-10-06.

Izgalmas kalandok

A világháború éveiben Gerald – becenevén Gerry – egy állatkereskedésben dolgozott, ott kápráztatott el mindenkit zoológiai ismereteivel. Továbbra sem sikerült őt iskolába járatni, Bournemouth környékén járta és tanulmányozta a természetet.

A katonai szolgálatot egészségi okokra hivatkozva elkerülte. Civil szolgálatot teljesített egy farmon, ahol lovaglóleckéket adott, és elcsábított néhány lovagolni tanuló leányt. A háború után a Whipsnade Állatkertben kapott gyakornoki állást és veszélyes feladatokat. Egyszer egy afrikai bölényborjút kellett elválasztania az anyjától, máskor egy feldühödött gnút kellett ketrecbe terelnie. Az ilyen feladatokba bele is tört néhány csontja. Ekkoriban kezdte izgatni őt az állatfajok kihalásának problémavilága.

Hevesen bírálta az angol állatkertek gyakorlatát: nem végeznek komoly kutatómunkát, nem foglalkoznak a veszélyeztetett állatfajok problémáival, a dolgozóik szakmai tudása csapnivaló,

csak az érdekli őket, hogy minél több állatot mutassanak be a látogatóknak. 1946-ban, 21. születésnapján nagykorú lett és hozzájutott apai örökségéhez, mai értékben valamivel több mint 80 millió forinthoz. Elkezdhette tervezgetni álmai expedícióját, hogy immáron nagyban művelje az állatgyűjtést.

1947-ben elindult első expedíciójára Brit Kamerunba, amelyet a további bő négy évtizedben még 15 követett. Három kivételével valamennyiről könyvet írt. Annyi állatot gyűjtött össze ezen az első expedíción, hogy hatvan embert kellett felfogadnia a szállításukra.

Éppen hazatéréshez készülődött, amikor leverte a lábáról a malária. Az orvos közölte vele, hogy ha elindul, nem ér haza élve. Durrell nem hallgatott rá, és a hazafelé vezető úton meggyógyult. Otthon kb. kétszáz állatot adott el angol állatkerteknek, de így is sokkal kevesebb volt a bevétel, mint a kiadás. Az első expedíció elvitte az örökség felét.

Hamarosan visszatért Kamerunba, hogy olyan nagyobb állatokat, például vízilovat, elefántot vigyen haza, amelyekért sokat fizetnek az állatkertek. Egy helyi uralkodó kebelbéli ivócimborája lett, és az ő támogatása meg a jó kereseti lehetőség sokakat mozgósított állatok befogására a jól tejelő angol számára.

Ekkor történt egy Durrell lelkiismeretét sokáig terhelő haláleset.

Vízilóborjat csak a szülők megölésével lehetett befogni. Durrell lelőtte a szülőket, ám egy krokodil végzett a védtelen borjúval, mielőtt Durrell befoghatta volna. Ez az expedíció már hozott egy kis hasznot, de nem sokat.

Házasság és feketelista

A két következő expedíció Dél-Amerikába vezetett. A másodikra már egy feleséget is vitt magával. 1949-ben ismerkedett meg egy manchesteri szállodatulajdonos lányával, amikor állatokat adott el a manchesteri állatkertnek. Az apa eltiltotta a lányát a világcsavargótól, akinek nem volt se pénze, se jövője, viszont szenvedélyesen nyakalta a whiskyt. Jacquie egy ideig inkább csak azért találkozgatott vele, hogy az apját bosszantsa, de aztán csak elkapta a szerelem, és nagykorúvá válása után atyai átkoktól kísérve feleségül ment Durrellhez. Soha többé nem látta a rokonait. Férje hűséges expedíciós társa, életének szervezője lett, és ő csinált belőle írót. Maga is írt két könyvet a férjével átélt élményeiről. Az egyik magyarul is megjelent Állatok az ágyamban címmel.

Durrell éppen le volt égve, amikor összeházasodtak. Az 1950-es Brit Guyana-i expedíció után már szinte semmi sem maradt az örökségből, az angliai állatkertekben pedig Durrell feketelistára került, mivel az általa élesen kritizált londoni állatkert nagy tekintélyű igazgatója kitagadta őt a szakmából, és körlevélben tájékoztatta véleményéről a kollégáit.