Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

„Az elmúlt évtizedet úgy nyertük meg, hogy először az egyensúlyt állítottuk helyre, amit növekedési és felzárkózási fordulat követett. (…) Mindez 2012 végére sikerült, ehhez társultak a jegybanki változtatások” – érvelt időről időre Matolcsy György, aki úgy véli és azt hirdeti, a 2010-es esztendők a Trianon utáni Magyarország legjobb évtizedét alkották.

Az egyensúly helyreállítását Matolcsy kimondatlanul is saját magának tulajdonítja, hiszen a második Orbán-kormány megalakulásától 2013 márciusáig ő állt a Pénzügyminisztérium beolvasztásával létrehozott Nemzetgazdasági Minisztérium élén. Mivel komoly esély van arra, hogy Varga Mihály jegybankelnöki jelölése után Orbán Viktor ismét egyszemélyi vezetésű megatárcát hoz létre, és azt a Matolcsy-tanítvány Nagy Márton alá tolja, érdemes felidézni azokat a kritikus éveket.

Amikor a gazdaság legfőbb irányítójának a kormányon belül semmiféle ellensúlya nem volt.

Előbb röviden idézzük fel a 2010-es kormányváltás és kétharmados parlamenti többség előzményeit! Az Egyesült Államokból indult jelzálogpiaci válság 2008 októberében érte el Magyarországot. Leállt az állampapírpiac, befagyott a bankközi piac, zuhant a tőzsdei részvények és a forint árfolyama. Gyurcsány Ferenc kormánya azonnal a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Bizottsághoz fordult segítségért. Az IMF és az EU hezitálás nélkül 20 milliárd eurós hitelkeretet nyitott meg Magyarország számára. Ezzel megfelelő devizatartalékhoz jutott az ország, az állam pedig megúszta, hogy fizetésképtelenné váljon. A következő esztendő mély recessziót hozott, tízezrek veszítették el az állásukat.

2009 márciusára az euró árfolyama átlépte a lélektani 300 forintos határt, miközben a válságot megelőző évben egy euróért valamivel több mint 250 forintot kellette adni. A devizában eladósodottakat emiatt csőd fenyegette. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondott, majd leadta a pártelnökséget is. A vészhelyzetben a kormányfői poszton helyébe lépő Bajnai Gordon pártokon átívelő szakmai konszenzust követve stabilizálta a költségvetést – súlyos áldozatok árán. Ezek közül a legfájdalmasabbak a nyugdíjasokat érintették. A bérek és az árak változását fele-fele arányban tükröző nyugdíjemelést az inflációkövető korrekció váltotta fel, a 13. havi nyugdíj megszűnt, gazdasági növekedéshez kötött nyugdíjprémium lépett be helyette, fokozatosan 65 évre nőtt a nyugdíjkorhatár. Megszűnt a 13. havi juttatás a közszférában is, és két évre befagyasztották a teljes állami bérkeretet. Ugyanez történt a családi pótlékkal. Az áfa 20 százalékról 25 százalékra nőtt, de bevezettek egy kedvezményes, 18 százalékos kulcsot a tej- és tejtermékekre, a pékárura és a távfűtésre.

A visszaesés mértékét csillapító egyéb intézkedésekkel Bajnai Gordon elérte, hogy lassan beindult a gazdasági növekedés, a 20 milliárd eurós IMF–EU-hitelből közel hatmilliárdot az utódjára hagyott. A magyar gazdaságba vetett bizalom sokat javult, és 2010 nyarán a kormány ismét nemzetközi hitelekhez jutott. A forint árfolyama 2010 tavaszán az eurónkénti 265-266-os szintig erősödött.

Az Orbán-kormány a Bajnai-féle megszorítások után más utat választott, ezek ötletgazdája Matolcsy György volt. Őt tette meg a kormányfő a gazdaságpolitika egyedüli irányítójának.

Unortodoxnak titulált megoldásai közül azt a hármat idézzük most föl, amelyeknek máig ható következményeik vannak, nagyvonalúan elengedve a két évre bevezetett, majd újra és újra prolongált bankadót és ágazati különadókat, az általános forgalmi adó 27 százalékra emelését, az alacsony jövedelműek megkopasztását az egykulcsos személyi jövedelemadóra történt átállással, a közmunkások 47 ezer forintos díjazását, a tankötelezettség korhatárának általa javasolt csökkentését, a rokkantnyugdíjak szigorú felülvizsgálatát – valamint külföldi (többnyire uniós) és belhoni kritikusai gőgös kioktatását.

A Nemzetközi Valutaalap kipaterolása

Nemzetgazdasági miniszterként Matolcsy azonnal új megállapodást akart kötni a Nemzetközi Valutaalappal. Csakhogy az IMF nehezményezte, hogy miközben még érvényben van a vele kötött program, a magyar kormány egyoldalúan változtatott. Legfőképpen azt kifogásolta, hogy Orbán Viktor első akcióterve részeként 13 milliárd forintról 200 milliárdra emelte bankadó célértékét, holott a hitelezés a jelzálogpiaci válság után még nem állt helyre (és még cirka három évig akadozott). A IMF nem nézte jó szemmel a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András elleni támadásokat sem; őt egyébiránt a sikeres válságkezelésért az Euromoney Emerging Markets című kiadványa 2010 őszén a térség legjobb jegybankelnökének választotta.

Az IMF-fel való tárgyalások 2010 nyarán megfeneklettek, amit Matolcsy azzal bagatellizált, hogy az csupán az első forduló volt, ősszel majd folytatódnak. Orbán Viktor azonban néhány nappal később felmondta a megállapodást, és azzal büszkélkedett, hogy Magyarország visszanyerte pénzügyi függetlenségét.

Kissé elsietett kijelentés volt. Az unortodox lépések sorozata megtépázta ugyanis a nemzetközi szervezetek és az üzleti körök bizalmát, a pénzügyi stabilitás ismét veszélybe került. Az euró forintárfolyama 2011 őszén a 310 -es kurzus közelébe gyengült. Miközben a Standard & Poor’s és a Moody’s épp Magyarország besorolását vizsgálta felül, és a kiszivárgott hírek szerint leminősítéssel bóvliba fogják vágni a magyar állampapírokat, Matolcsy ennek elkerülése végett 2011 novemberében váratlanul bejelentette, hogy úgynevezett elővigyázatossági hitelt kér az IMF-től. Ezt azzal indokolta: Magyarország jó úton jár, megteremtette a pénzügyi stabilitást, csak éppen „van egy gyöngeségünk, a növekedés”, és ennek gyorsítása érdekében minden eszközt igénybe kell venni, így az IMF segítségét is.

A bejelentésről az IMF budapesti képviselője, Iryna Ivaschenko és az Európai Unió Magyarországért felelős és épp Budapesten tartózkodó szakértője, Barbara Kaufmann egyaránt a híradásokból értesült. A Goldman Sachs bankárainak azonban Matolcsy előre kifecsegte, hogy mire készül, legalábbis kabinetfőnöke, Widermann Helga később, a főnökét dicsőítő könyvben ezt írta.

Mivel azonban az IMF csak a szokásos készenléti hitelről lett volna hajlandó tárgyalni, a kevesebb követelményt támasztó elővigyázatosságiról (amelyet Lengyelország kiérdemelt) nem, a vita elhúzódott. Pedig a kormány igazi nagyágyúkat vetett be, létrehozva „az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli minisztere” posztját, amelyet előbb Fellegi Tamás töltött be, majd Varga Mihály. Az utóbbi 2012 őszén éppen az IMF közgyűlésén tárgyalt Tokióban, amikor őt meghazudtolva a kormány “Nem engedünk az IMF-nek!”-, “Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét!”-feliratokkal a köztereket elárasztó kampányt indított.

Másodszor is lemondott a kedvező kamatozású IMF-hitelről, a vele járó biztonságról, ami a piaci devizahiteleket is jóval olcsóbbá tette volna, és új politikai műfajt teremtett: a pávatáncot.