EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus EUrologus 2021. január. 19. 18:14

Európai Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára

Az Európai Bizottság cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait is, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért. Az EU-ban a Magyarországon a legalacsonyabb az oltakozási kedv, derül ki egy friss uniós felmérésből.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Vakcinaútlevél helyett oltási bizonyítványról beszél az Európai Bizottság akkor, amikor a koronavírus elleni oltások meglétének igazolásáról van szó

– igyekezett tisztázni Margaritisz Szkínász, a testület alelnöke keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy politikai párbeszédre és döntésre van szükség ahhoz, hogy tisztázzák, mire jogosíthat egy ilyen igazolás.

Az EU-ban ugyanis egyre többet lehet hallani arról, hogy akik már rendelkeznek oltással, azoknak legyen egyszerűbb a hozzáférésük a különböző szolgáltatásokhoz, utazási lehetőségekhez. Sőt, a görög miniszterelnök – és hozzá csatlakozva portugál kollégája is – kifejezetten jónak tartaná, ha a nyári turisztikai szezonra már alkalmazható lenne egy ilyen dokumentum.

Az Európai Bizottság ma nyilvánosságra hozott egy javaslatot, amelynek lényege, hogy fel kell gyorsítani az oltások beadását annak érdekében, hogy minél hamarabb el lehessen érni a szükséges átoltottságot. Szkínasz és az egészségügyi biztos, Stella Kyriakides is arról beszélt, hogy a már engedélyezett és a jövőben uniós engedélyt szerző vakcinák révén kellő számú oltás lesz elérhető a tagállamok számára. Az Európai Bizottság a következő célokat tűzte ki:

  • 2021 márciusáig a 80 év feletti emberek legalább 80 százalékát és

  • az egészségügyi és szociális szakemberek szintén legalább 80 százalékát minden tagállamban be kell oltani.

  • 2021 nyaráig a tagállamoknak be kellene oltaniuk a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát.

Addig azonban fenn kell tartani a távolságtartást, koordinálni kell az utazási korlátozásokat, korlátozni kell a társadalmi kapcsolatokat és küzdeni kell a dezinformáció és az új vírusmutációk terjedése ellen.

“Mivel az elmúlt hetekben az esetek száma emelkedő tendenciát mutat, az elkövetkező hónapokban még többet kell tenni az egészségügyi rendszerek támogatása és a „Covid-fáradtság” kezelése érdekében” – áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy az EU-nak segítenie kell a nyugat-balkáni partnereket, a déli és keleti szomszédság államait és az afrikai országokat is abban, hogy oltáshoz jussanak. Úgy vélik, hogy az EU által már most lekötött 2,3 milliárd adag vakcinából erre lesz lehetőség.

Stella Kyriakides cáfolta Menczer Tamás külügyi államtitkár állításait, aki szerint már 14 európai ország jelentkezett a kínai oltásért.

Az egészségügyi biztos egyetlen ilyen államról sem tud – Magyarországon kívül. Talán éppen ezért nem vált európai problémává az, hogy amennyiben valaki kínai vagy orosz – tehát az EU-ban nem engedélyezett oltással rendelkezik –, az kaphat-e oltási igazolást. Így aztán erre nem is tudtak egyértelmű választ adni.

Ugyanez a kérdés foglalkoztatja Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt, aki Madridból, a turisztikai világszervezet (UNWTO) rendkívüli közgyűléséről tartott online sajtótájékoztatót. Ujhelyi szerint Orbán Viktornak a csütörtöki EU-csúcson – amelyet videokonferencia keretében tartanak a járvány elleni védekezésről – kell tisztáznia, hogy elfogadják-e az orosz és kínai vakcinát a várhatóan egységes, uniós oltási igazolvány rendszerében vagy sem. "Utóbbi esetében ugyanis az uniós engedéllyel nem rendelkező kínai és orosz oltóanyag használata akár korlátozhatja is a magyar polgárok szabad mozgását” – mondta Ujhelyi.

Közben az Európai Bizottság közzétett egy friss felmérést arról, hogy mekkora az európaiak hajlandósága az oltásra. Az eredmény Magyarországra nézve cseppet sem hízelgő, mert a lakosságnak csak 49 százaléka mondja azt, hogy előbb-utóbb beadatná magának a vakcinát. Az uniós átlag 70 százalék, a magyar adat a legutolsó.

Más számsorral megközelítve, a magyarok 32 százaléka egyáltalán nem kér a vakcinából. Ennél nagyobb adat csak Bulgáriából (34) és Szlovéniából (33) érkezett, a lengyelek szintén 33 százalékon állnak ebben az összevetésben. (A magyarok 19 százaléka nem tudott választ adni erre a kérdésre, ez az EU-ban a második legnagyobb adat.)

Egy másik kérdés kapcsán pedig az derült ki, hogy Csehország után Magyarországon a legkisebb azok aránya (55 százalék), akik szerint az EU kulcsszerepet játszik az ország vakcinával való ellátásában.

Koronavírus – a második év
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 Nagy Gábor 2021. február. 28. 16:00

Homályba burkolódzó újságírók csoportja dönt a Golden Globe-díjakról

A nevetségességből hosszú és nehéz út vezetett a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szervezetének ahhoz, hogy őket, és az általuk filmes és tévés produkcióknak kiosztott Golden Globe-díjat is komolyan vegyék. Ezért nem hiányzott nekik, hogy a mai online gálára időzítve a pénzügyeiket firtatta egy tényfeltáró riport. Arra is emlékeztettek, hogy még a 87 tag névsora sem ismert, azt viszont tudni, hogy egyedüli magyarként köztük van Návai Anikó.