Két nappal az Aszad-rezsim december eleji bukása után már a menekültek hazaküldéséről beszéltek, most ezt a belügyminiszter is megerősítette. Februárban előrehozott választások lesznek, és a migrációt tekintik a németek a második legnagyobb problémának.
A Németországba menekült szíriaiak egy részének bizonyos feltételek mellett vissza kell térniük hazájukba – jelentette ki Nancy Faeser német belügyminiszter.
“Ahogyan azt törvényeink előírják, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) felülvizsgálja és visszavonja a védelmi támogatást, ha az embereknek már nincs szükségük erre a védelemre Németországban, mert a szíriai helyzet stabilizálódott” – mondta Faeser a Funke Mediengruppe médiacsoport lapjainak vasárnap megjelent beszámolójában, amelyet az MTI szemlézett.
Hangsúlyozta, hogy ez azokra vonatkozna, akik más okokból – például munka vagy tanulás miatt – nem rendelkeznek tartózkodási joggal, és nem térnek vissza önként Szíriába.
“Akik jól beilleszkedtek, munkát kaptak, megtanultak németül, és itt találtak új otthonra, azoknak lehetővé kell tenni, hogy Németországban maradhassanak”
– tette hozzá a politikus.
Azt mondta, a visszatérni vágyókat támogatni kell. A bűnözőket és az iszlamistákat a lehető leggyorsabban ki kell toloncolni. Az erre vonatkozó jogi lehetőségeket jelentősen kibővítették és ki fogják használni, amint a szíriai helyzet lehetővé teszi – hangoztatta.
A belügyi tárca adatai szerint jelenleg mintegy 975 000 szíriai él Németországban. A legtöbben 2015 után érkeztek a szíriai polgárháború miatt. Közülük több mint 300 ezren rendelkeznek kiegészítő védelmi státusszal. Őket tehát nem egyéni üldöztetés, hanem a hazájukban dúló polgárháború miatt fogadták be.
A BAMF a közelmúltban úgy döntött, hogy a gyorsan változó szíriai fejlemények miatt átmenetileg nem dönt a Szíriából érkezett emberek menedékkérelmeiről. Erről itt írtunk részletesen.
Németországban februárban előrehozott választások lesznek. A pártok támogatottságára vonatkozó közvélemény-kutatásokat jelenleg konzervatív és szélsőjobboldali erők vezetik, és a felmérések szerint a migrációt tekintik a németek a második legnagyobb problémának.