Élet+Stílus MTI 2019. július. 21. 16:14

Ferenc pápa: rendkívüli álmot valósított meg az első holdra szállás

A Szent Péter téren vasárnap tisztelgett az 50. évforduló előtt.

Ember a Holdon
Friss cikkek a témában

A katolikus egyházfő szorgalmazta, hogy az emberiségnek az akkori nagy előrelépése

ma is a közös fejlődés iránti vágyat élessze még nagyobb célok felé, mint a gyengéknek biztosított nagyobb méltóság, több igazság a népeknek, több jövő közös otthonunk a Föld számára.

A Vatican Insider vatikáni hírportál visszaemlékezése szerint az 1969. július 20. és 21. közötti éjszakán az akkori egyházfő, VI. Pál a Rómához közeli Castel Gandolfo pápai rezidenciáján az olasz televízió egyenes közvetítésében követte a Holdra-szállást.

Azon az éjszakán a pápa rövid közleményben áldását adta az űrhajósokra. Ezt megelőzően 1969. májusában - a tervezett Holdra-szállás bejelentésekor - VI. Pál külön beszédet mondott az expedícióról: kijelentette, csodálni kell, mennyi mindent tud és mennyi mindenre képes az ember.

"A hatékonyság azonban mindig az ember javát szolgálja? Jobbá és emberségesebbé teszi az embert?" - tette fel a kérdést a pápa, amelyre azt válaszolva, hogy minden "az ember szívétől függ".

1969. októberében VI. Pál fogadta az amerikai űrhajósokat a Vatikánban. Ajándékként az egyházfő az üstökös útját követő három királyok kis kerámiaszobrát adta át az amerikai űrhajósóknak.

hvg360 Farkas Zoltán 2025. március. 27. 13:29

Aki kitölti az idejét, azt kiebrudalják – még az arab államok is megengedőbbek, mint Magyarország

A magyar gazdaság új csodaszere a vendégmunkások bevonása a tervezett nagyberuházások megvalósításába, működtetésébe. A vendégmunkásprogram szabályozása azonban kimódolt és túl szigorú – állítja Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója, aki szerint nem tesz jót a gazdaságnak, ha hangzatos, zavaros célokból kiindulva rángatják.