Autó hvg.hu 2019. február. 10. 06:41

Igen ritka régi Ladát árulnak Budapesten

Ennek az apró orosz járgánynak a Ladáktól megszokottnál kettővel kevesebb hengere van. És csak kettő ilyen autó létezik Magyarországon.

A Szovjetunióban 1981-ben egy új kisautó fejlesztésén kezdtek dolgozni a mérnökök, melynek eredményeképp néhány évvel később napvilágot látott a leginkább Lada Oka néven ismert, de többek közt VAZ-1111, SeAZ-1111, illetve KamAZ-1111 típusjelzéssel is illetett apróság.
WheelsAge.org

Az Oka folyóról elnevezett háromajtós városi autó motorházteteje alá egy 650 köbcentiméteres blokk került, mely tulajdonképppen nem más, mint a Lada Samara 1,3 literes erőforrásának a fele. Vagyis 4 helyett ezúttal csak 2 hengert kapunk. A 30 lóerős, illtve 46 Nm-es motornak egy 636 kilogramm tömegű, illetve 3,2 méter hosszú kocsit kell mozgatnia.

A Lada motorral és sebességváltóval ellátott Oka karosszériáját a KamAZ gyártotta és a végszerelés is az utóbbi vállalat üzemeiben zajlott. A 1111-es alaptípus 1988 és 1996 között készült, a modernizált változatok pedig egészen 2008-ig gyártásban maradtak. Az Okából többek közt áruszállító, elektromos és sport változat is készült.

WheelsAge.org

Most pedig felbukkant egy éppen eladásra kínált budapesti Oka, a hirdető szerint a két hazai példány egyike. Az 1992-ben készült, tehát 3 év múlva akár oldtimer vizsgára vihető kocsi zöld fényezésű.

Használtautó.hu

A forgalomból ideiglenesen kivont, magyar okmányú kisautóval eddig 82 000 kilométert tettek meg, árcéduláján pedig 550 000 forintos összeg olvasható.

Használtautó.hu

 

Használtautó.hu
Használtautó.hu
Használtautó.hu
Használtautó.hu

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.