Világ MTI / hvg.hu 2019. augusztus. 26. 13:59

Amazóniai tüzek: 20 millió eurót szavaztak meg a G7-ek gyorssegélyként

Trump nem vett részt a megbeszélésen, de Macron szerint ő is támogatja.

Azonnali 20 millió eurós segélyt nyújtanak a G7 országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a biarritzi G7-csúcstalálkozón. Azt is mondta, hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére, Franciaország pedig katonai segítséget is nyújt a területen.

Macron elmondta: az Egyesült Államok is támogatja a közös kezdeményezést, ő maga hosszú beszélgetést folytatott Donald Trump amerikai elnökkel az amazóniai erdőtüzekről. A francia elnök szerint Trump csupán azért nem vett részt a csúcstalálkozó biodiverzitással foglalkozó ülésén, mert éppen abban az időben kétoldalú találkozója volt.

Macron azt is mondta, kilenc országot érint az amazóniai erdőtűz, köztük Franciaország is érintett Francia Guyanával. Elmondása szerint jelenleg 1,2 millió négyzetkilométeren ég az esőerdő, ez pedig kétszer akkora, mint Franciaország európai területe.

Evo Morales bolíviai elnök még vasárnap egy Twitter-üzenetben hívta meg a G7-országok vezetőit, hogy látogassanak el hazájába, és segítsenek az amazonasi esőerdőt pusztító tüzek megfékezésében. A bolíviai államfő egyben bejelentette, hogy felfüggeszti elnökválasztási kampányát a pusztító erdőtüzek miatt. Az október 20-i megmérettetésen induló többi jelölt is így tett.

A bolíviai kormány legutóbbi jelentése szerint több mint 700 ezer hektár erdő és legelő égett le az országot sújtó erdőtüzekben Santa Cruz megyében. Carlos Ortuno Yanez környezetvédelmi miniszter szerint augusztus 17. és 25. között 8400-ról 500-ra sikerült visszaszorítani a tűzfészkeket.

Az amazonasi esőerdő a legnagyobb a világon. Létfontosságú a szén-dioxid elnyelésében, ezáltal lassítja a globális felmelegedést.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.