Katrín Jakobsdóttir éppen külföldön lesz, amikor Mike Pence érkezik.
Katrín Jakobsdóttir izlandi kormányfő nem tudja fogadni Mike Pence amerikai alelnököt, aki szeptember elején a szigetre látogat, mert éppen akkor külföldön lesz. Ezt maga a miniszterelnök jelentette be csütörtökön a RUV izlandi közszolgálati rádió műsorában.
Jakobsdóttir szerint már korábban elígérkezett, hogy aznap beszédet fog tartani Svédországban egy szakszervezeti találkozón. Mint mondta, a munkafeltételek témája fontos számára, Pence látogatásának napját pedig sokáig nem sikerült véglegesíteni. Távolmaradása ugyanakkor semmiképpen sem értelmezhető az Egyesült Államok ellen irányuló bírálatként.
A programok ütközése azonban csak a Grönland körül kialakult vitát követően vált ismertté. Donald Trump nemrég felvetette Grönland megvásárlását Dániától. Miután a koppenhágai vezetés és a grönlandi önkormányzat is határozottan elutasította az ajánlatot, Trump szerdán lemondta eredetileg szintén szeptemberre tervezett látogatását Dániába.
Pence szeptember 3-án utazik Izlandra. Az alelnök hivatala szerint a NATO-tagországgal mindenek előtt a sarkköri térség regionális biztonságáról - különös tekintettel "az orosz agresszió" megfékezéséről - kíván egyeztetni.
Pence szeptember 4-én Londonba utazik kétnapos látogatásra.