Hazatért kubai gyógykezeléséről a venezuelai elnök
Tíznapos kórházi kezelés után pénteken hazatért Kubából Hugo Chávez venezuelai elnök.
Az állami televízió által közzétett felvételeken látni lehet a Simón Bolívar-repülőtérre megérkező és az elnöki gépből kiszálló Chávezt, aki november 15-e óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az államfő mosolygott és szívélyesen nevetgélt, miközben a kabinet tagjaival, köztük Nicolas Maduro alelnökkel társalgott.
Az viszont az egészségével kapcsolatos újabb találgatásokra adhat okot, hogy nem ment el a legjelentősebb dél-amerikai gazdasági szervezet, a Déli Közös Piac (Mercosur) pénteki brazíliai csúcstalálkozójára.
A brazil kormány a távolléttel kapcsolatban annyit közölt, hogy Chávez helyett Rafael Ramírez olajügyi miniszter képviseli Venezuelát.
A venezuelai államfő másfél éve küzd rosszindulatú daganatos megbetegedéssel, már három műtéten és több sugárterápiás kezelésen is átesett Kubában. Ezúttal magas nyomású oxigénterápián vett részt a karibi szigetországban, ahova november 27-én utazott el.
Chávez pénteken elmondta: a tervezettnél később indult haza, mivel találkozott még Fidel Castro volt kubai elnökkel, akivel költészetről beszélgettek és verseket szavaltak.
Az 58 éves szocialista vezető júliusban azt állította, hogy teljesen felépült a rákból.