Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 02. 10:50

Azt hitték, hogy részeg, ezért kidobták a koncertről a fogyatékossággal élő férfit

A felesége szülinapját szerette volna megünnepelni Londonban, de a koncertet csak a biztonsági őrök társaságában hallhatta.

Egy fogyatékossággal élő férfi azt állítja, hogy igazságtalanul távolították el egy londoni koncertről, miután a személyzet tévesen ittasnak hitte az egészségügyi állapota miatt – írta meg a BBC.

A 48 éves, oxfordi Matthew Parrott november hetedikén utazott Londonba a feleségével, hogy megnézzék a Glass Animals koncertjét a The O2 Arénában. Azonban a fő attrakciót már nem láthatták, mert a férfit kivezették az arénából.

A helyszín dolgozói szerint botladozott, amikor járt, ezért hitték azt, hogy ittas.

Próbáltam elmagyarázni, hogy az esés nem a túl sok alkohol miatt történt, hanem az egészségügyi állapotom miatt. Ennek ellenére kikísértek, és egyáltalán nem nézhettük meg a koncertet.

– mesélte Parrott, majd elárulta, hogy négy és fél óra alatt három sört ivott meg, csakúgy, mint a felesége, akinek a szülinapját ünnepelték.

Az O2 bocsánatot kért, és közölte, hogy felülvizsgálja munkatársai képzését. Először visszautasították, hogy visszatérítik a 157,70 fontba (nagyjából 80 ezer forint) kerülő jegyek árát, de azóta az O2 munkatársai közvetlenül is megkeresték, és a Glass Animals koncertre szóló jegyeinek teljes árát visszaadták. Továbbá egy pár ingyenjegyet és italjegyeket is kaptak egy közelgő koncertre.

Az arénát egyébként nemrég díjazta egy fogyatékossággal foglalkozó jótékonysági szervezet, és maguk is kiemelték, hogy büszkék arra, hogy akadálymentesek és befogadók. A jótékonysági szervezet szóvivője kijelentette, hogy felveszik a kapcsolatot a szervezőkkel, hogy tisztázzák az ügyet.

A kiemelt kép csak illusztráció.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.