Az EP-képviselők mégsem utaznak Iránba
Meghatározatlan időre elhalasztották az Európai Parlament küldöttségének e hétre tervezett iráni útját - jelentette be hétfőn az iráni külügyminisztérium.
A látogatás alatt az európai parlamenti képviselők az iráni törvényhozás tagjaival és jogvédőkkel találkoztak volna a tervek szerint. Az amerikai kongresszus bírálta a tervezett látogatást. A kongresszus mintegy tizenöt tagja levélben kérte az Európai Parlament elnökétől a látogatás lemondását, arra hivatkozva, hogy a vizitet alkalmatlan időpontban tartották volna, amikor az iráni ellenzékre súlyos elnyomás nehezedik.
A látogatás később kölcsönös megegyezés alapján kitűzendő időpontra való elhalasztása lehetővé teszi, hogy "a lehető legjobban használják ki a két parlament közötti együttműködést" - magyarázta Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő.
Iránban a tavaly június 12-i elnökválasztás óta december 27-én volt a legnagyobb és legvéresebb ellenzéki tüntetés, nyolcan meghaltak, és több százan megsebesültek. Teheránt újabb nemzetközi szankciók fenyegetik nukleáris politikája és amiatt, mert nem hajlandó alávetni magát az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak.
Bebörtönzött újságíró
A fellebbviteli bíróság hat év börtönbüntetésre és öt év belső száműzetésre ítélt vasárnap egy neves iráni újságírót az állam iszlám berendezkedése elleni propaganda terjesztésének vádjával. A bíróság jóváhagyta azt is, hogy élete végéig tiltsák el a politikai tevékenységtől a 44 éves Ahmad Zejdabadit, aki egyetemista kora óta ellenzéki nézeteket vall. Egyike volt annak a több mint száz politikai személyiségnek és aktivistának, akiket letartóztattak és együtt ítéltek el az iráni elnökválasztás és az azt követő zavargások után.
Iráni ultimátum
Franciaország elutasítja Irán legújabb "piruettjét" az atomvitában - mondta hétfőn a francia külügyminiszter. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter szombaton jelentette be, hogy országa maga fog előállítani nukleáris fűtőanyagot, ha nem sikerül január végéig megállapodni a Nyugattal ebben az ügyben, a politikus "utlimátumnak" nevezte a bejelentést.