2009. február. 23. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 23. 11:44 Világ

A békefolyamat továbbvitelét várja az EU Netanjahutól

A közel-keleti békefolyamat továbbvitelére szólította fel hétfőn Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnököt az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Brüsszel kész együttműködni a nép által megválasztott izraeli kormánnyal – hangsúlyozta Javier Solana az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozása előtt, újságíróknak nyilatkozva. Szavai azt tükrözik, hogy bár az izraeli választások a palesztinokkal szembeni keményebb álláspontot valló pártok megerősödését hozták, az Európai Unió szeretné elkerülni a békefolyamat "jégre tételét", és - bár Netanjahu még meg sem alakította kormányát – Brüsszel máris erőteljes diplomáciai tevékenységgel kíván fellépni.

Netanjahu – eddigi megnyilatkozásai alapján – ellenzi az amerikai Annapolisban célul kitűzött, „a két állam elvén alapuló megoldást”, vagyis azt a folyamatot, amely a palesztinok önálló államának megteremtése felé mutat. Emellett a zsidó állam települési politikáját is folytatni akarja a Jordán folyó 1967-ben megszállt nyugati partján, ahová már eddig is közel 300 ezer izraeli telepes költözött. Netanjahu egyfajta „gazdasági alapú megbékélésre” próbál törekedni a palesztinokkal.

Solana – aki kedden közel-keleti körútra indul – most úgy vélekedett, hogy immár leáldozott a válságkezelő erőfeszítéseknek, ehelyett a konfliktus megoldását kell napirendre tűzni.

A kül- és biztonságpolitikai főképviselő szavait erősítette Alexander Vondra, az EU soros elnökségét adó Csehország Európa-ügyi miniszterelnök-helyettese is. „Talán nehezen indulunk, de nem engedhetjük meg magunknak a kivárás luxusát” – érvelt a békefolyamat továbbvitele mellett. Ő is leszögezte, hogy nem lehet más tenni, azzal az izraeli kormánnyal kell együttműködni, amely többséget szerez a parlamentben.

Hirdetés
Címkék