Tetemes hátrányt kell ledolgoznia az Apple-nek a mesterséges intelligencia terén, és ezt a saját munkavállalóik gondolják így. Egy belső felmérés is készült arról, hol tart most a cég MI-je a vezető technológiákhoz képest.
Az OpenAI 2022 novemberében tette bárki számára elérhetővé a ChatGPT-t, ami valóságos mesterségesintelligencia-lavinát indított el: a nagy techvállalatok sorra álltak elő a saját MI-jükkel, vagy kezdték alkalmazni valamelyik technológiát a termékeikben.
A Microsoft és a Google is az idővel versenyt futva fejlesztették a saját megoldásaikat, mobil fronton pedig a Samsung az idén januárban bemutatott Galaxy S24-szériába is beépített már számos MI-funkciót – azóta pedig egyre több gyártó tesz így.
A világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Apple azonban a jelek szerint csak fut az események után. Csak idén júniusban mutatták be az Apple Intelligence nevű funkciócsomagjukat, de ez még csak egy látványpékség volt, ahol tényleg csak nézni lehet. Az iOS 18 részeként beharangozott újdonságok a rendszer szeptemberi rajtjára nem készültek el, az első képességek valamikor október vége felé futnak be az iOS 18.1 fedélzetén – de van, ami csak jövő tavasszal. Az EU-ban pedig majd egyszer, valamikor.
Mark Gurman, a Bloomberg szakírója legfrissebb Power On hírlevelében most arról ír, hogy az Apple néhány munkavállalója szerint is tetemes, olyan kétéves lemaradásban van a vállalat az MI terén a piacvezető cégek termékeihez mérten. Az MI-funkcióik zöme az eszközön fut majd, ami egyrészt komoly hardveres képességeket követel meg, másrészt nehezíti azt, hogy naprakész információkat tudjon a felhasználó elé tárni a technológia – ezt a rést tömheti be, hogy az OpenAI technológiáját, a ChatGPT-t is beépíti az Apple. Ezt azonban külön kell meghívnia a felhasználónak.
Gurman arról is ír, hogy információi szerint az Apple belső méréseket is végzett a témában – az eredmény pedig beszédes. A ChatGPT 25 százalékkal pontosabb a Sirinél, és nagyjából 30 százalékkal több kérdést tud megválaszolni.
A 9to5Mac megjegyzi: az Apple rendszerint sikeresen tudott felzárkózni korábban, ha valamiben volt némi lemaradása. Gurman szerint az Apple most is fel tud majd zárkózni – vagy így, vagy úgy. Felvehetnek embereket, vagy éppen felvásárolhatnak cégeket a területről – egyik módszer sem áll távol az Apple-től.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.