Tech hvg.hu 2023. szeptember. 30. 13:03

Elájult az iPhone-ok iOS 17-es újdonságaitól? Akkor most megmutatjuk, melyik funkciókat tudja már régóta az Android

Vadonatúj funkciókkal felruházva érkezett meg az iOS 17, egyből ki is vívta a felhasználók elismerését. Azonban ezúttal is bebizonyosodott, legalábbis néhány funkció tekintetében, hogy nincs új a nap alatt.

Az Apple a napokban tette elérhetővé legújabb mobil operációs rendszerét, az iOS 17-et, amelyben rengeteg újdonság van (ezekről ebben a cikkünkben olvashat), de sajnos nem kaphatja meg minden iPhone, meglepő módon még a 2017-ben debütált iPhone X sem, mint ahogy az iPhone 8 és 8 Plus sem, a náluk régebbi modellekről már nem is szólva. Irigykednek is azok, akik nem tölthetik le, de nemcsak régebbi telefonjuk miatt, hanem például azért, mert Android operációs rendszert használnak. A ZDNet szerint viszont ez utóbbiaknak nem kell irigykedniük, különös tekintettel arra, hogy jó pár olyan új funkció van az iOS 17-ben, amely már egy ideje elérhető az androidosok számára.

Itt van mindjárt az élő hangposta, azaz a Live Voicemail. Ez lehetőséget ad a felhasználónak arra, hogy valós idejű átiratot lásson, amint valaki hangposta-üzenetet hagy, így el tudja dönteni, hogy felveszi-e közben a telefont, vagy elodázza a választ. Az új funkciót már bejelentésekor, a júniusi WWDC-n is nagy elismerés fogadta, azonban a ZDNet felhívja a figyelmet arra, hogy mind a Google Pixel, mind a Samsung Galaxy készülékeken létezik Call Screen és Bixby Text Call. Mindkét Android-funkció lehetővé teszi a bejövő hívások kiszűrését, az üzenetek valós idejű átírását, a szövegfelolvasós válaszadást és visszaváltást hanghívásra, amikor valaki készen áll a telefon felvételére. Mindkét megoldásnak van néhány más egyedi jellemzője is, mint például a kéretlen hívások automatikus blokkolása a Call Screen alkalmazásban, és a hang másolása mesterséges intelligencia segítségével a Bixby Text Callban.

XDA Developers

Az iOS 17 egyik hasznos újdonsága az Apple Maps offline térképes funkciója, amely magában foglalja a térképek letöltésének lehetőségét net nélküli használatra. Ez különösen akkor hasznos, ha olyan területekre utazunk, ahol kevés vagy egyáltalán nincs szolgáltatás, viszont továbbra is szükségünk van navigációs segítségre. Bár az Apple Maps irreleváns lehet az Android-felhasználóknak, az offline térképek koncepciója azonban számukra is vonzónak tűnhet. Nos, amellett, hogy a Google Mapset sokan jobb térképszolgáltatásnak tartják az Apple-énél, ez is támogatja az offline navigációt.

Ting Blog

Az iOS 17 egyik csendben kiadott funkciója az Auto-deleting, azaz az Automatikus tisztítás, amely röviddel azután automatikusan törli a többtényezős hitelesítési (2FA) jelszavakat, hogy a felhasználó beillesztette őket egy szövegmezőbe. Ez egy remek trükk, amellyel telefontárhely nyerhető. Nos, valami ilyesmit az Android is tud, méghozzá a Messages appban, az OTP-k (one-time passwords, egyszeri jelszavak) automatikus törlési lehetőségével, igaz, ez 24 óra elteltével teszi meg ezt.

Készenlét, azaz Stand-By mód. Ez egyike az iOS 17 legvonzóbb újításainak. Amikor töltés közben az oldalára van fektetve az iPhone, akkor gyakorlatilag intelligens kijelzőként funkcionál: hasznos, áttekinthető információkat jelenít meg. Hasonló funkció létezik az Androidon is, bár nem annyira kidolgozott. Ha például egy Google Pixelt Pixel Stand (2. generációs) állványra állít, akkor megjelenik a Google Fotók, az intelligens otthon vezérlői stb. A Samsung Galaxy készülékeken pedig be lehet állítani, hogy a mindig bekapcsolt kijelző fekvő tájolásban jelenjen meg, és módosítani lehet az óra stílusát a közelgő találkozók és a naptár megjelenítéséhez.

ZDNet/June Wan

Először az iPhone-ok történetében a felhasználók több időzítőt is beállíthatnak egyszerre. Ez különösen akkor hasznos, ha például többféle ételt főz valaki. Nos, az Androidon az alapértelmezett Óra alkalmazás több időzítőt is támogat, ráadásul az is egyszerűen beállítható, hogy az időzítő a lezárási képernyőn maradjon.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.