Tech hvg.hu 2023. február. 21. 08:03

Meredek ötlettel állítanák meg a klímaváltozást: holdport lőnének a Föld és a Nap közé

Szokatlan ötlettel álltak elő az amerikai Utah-i Egyetem tudósai a globális felmelegedés ellen. Az alapötlet nem újdonság: még a világűrben kellene blokkolni a beérkező fény egy részét. Amire felhúzza az ember a szemöldökét, az az, hogy ezt holdporral tennék.

Az Interesting Engineering a Plos Climate folyóiratban megjelent publikáció alapján azt írja, a csapat úgy látja, a leghatékonyabb módszer az lenne, ha a port a Földről a Föld és a Nap közötti pálya „Lagrange-pontjába” juttatnák. Ebből több is található a Föld környezetében, az egyik ilyenben kering a James Webb űrteleszkóp is.

A csapat egy másik, olcsóbb alternatívát is kínál: a porcsomagot a Föld helyett a Holdról indítsuk útnak.

A kutatók ötlete a bolygó kialakulásának vizsgálatával kapcsolatos munkából indult ki. Amikor bolygók keletkeznek, hatalmas mennyiségű kozmikus port bocsátanak ki, amely gyűrűket képez a bolygó gazdacsillaga körül. Ben Bromley, a tanulmány vezető szerzője szerint ha veszünk egy kis port, speciális pályára állítjuk a Föld és a Nap között, akkor egy viszonylag kis tömeg segítségével nagyobb mennyiségű fényt is blokkolni tudnánk.

Ehhez az L1-es pontot találták a legmegfelelőbbnek: azt, ahol a Föld és a Nap gravitációs erői egyensúlyban vannak. A számítógépes szimulációk során arra jutottak, hogy a dolog kivitelezhető. Egy probléma azonban van: a porfelhőt a napszél és a sugárzás is elsodorhatja a helyéről, vagyis a porfelhőt folyamatosan pótolni kellene.

Most akkor tényleg el kellene takarnunk a Napot, hogy lassítsuk a globális felmelegedést?

A globális felmelegedés elleni harcban elsőre logikus megoldásnak tűnhet, hogy a beérkező napfény csökkentésével próbáljunk gátat szabni a klímaváltozásnak, ennek azonban nagyon komoly következményei lennének. Most úgy tűnik, van olyan forgatókönyv, amivel jól járhatunk.

Hogy ez mennyire életképes módszer, azt nehéz lenne elsőre megmondani. Az viszont biztos, hogy korábban több hasonló ötlet is született már, amelyek segítségével blokkolnák a Földet elérő napfény mennyiségét. A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói például egy Brazília méretű „űrbuborékkal” védenék meg a Földet a Nap sugaraitól, ami a poros ötletnél jóval nehezebben kivitelezhető megoldásnak tűnik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.