Nyilvánosságra kerültek az IDC piackutató idei második negyedévre vonatkozó PC-piaci adatai, melyek alapján az Asus átvette a vezetést, így Magyarország vezető számítógépgyártójává lépett elő.
Harmincezer számítógép értékesítése – ennyire volt szükség idén április elejétől június végéig ahhoz, hogy a gyártói toplista élére kerüljön egy vállalat. Az IDC elemzése szerint az Asus egészen pontosan 30 357 darab PC-t adott el, így 23 százalékos részesedést szerzett. A második helyen a 28 ezres Lenovo áll.
A vezető PC-gyártó az eredmények kapcsán közölte, a tévék után a számítógépes piacon is az OLED az új kedvenc: egyre több magyar felhasználó keresi az ilyen kijelzős notebookokat.
A lista harmadik és negyedik helyezettje a 21-21 százalékos Dell és HP, lényegében holtversenyben, az előbbi cég közel 27 ezres volumen mellett mindössze 203 darab eladott géppel előzte meg az utóbbit.
Hőségriadó otthon: Mit okozhat a túlmelegedés a számítógépnél? Mit tehetünk ellene?
A mostanában szokásosnak mondható 30 Celsius-fok feletti hőmérsékleten már könnyen túlmelegedhetnek az eszközök, és minél melegebb van, annál nagyobb annak a veszélye, hogy a számítógép meghibásodik. A bajt intő jelek előzik meg, ilyen lehet például, ha a gép hangosabban zúg a szokásosnál, vagy ha a programok akadoznak.
A többiek már a „futottak még” kategóriába tartoznak, az ötödik helyre ugyanis mindössze 7548 darab eladott eszközzel került be az így 6 százalékot teljesítő Apple, hatodik pedig a hatezres számot is csak megközelítő Acer.
Az idei második negyedévben az MSI 1029 gépet adott el Magyarországon (1%), a Microsoft 441 darabot értékesített, a Huawei pedig 420-at.
A vizsgált időszakban hazánkban értékesített közel 130 ezer számítógépből 105 ezer laptop volt, mintegy 22 ezer asztali PC és háromezer munkaállomás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.