Tech hvg.hu 2022. március. 22. 10:45

Mérföldkő: ma már több mint 5000 idegen bolygót tart számon a NASA

Március 21-én 65 új taggal bővítette a már felfedezett exobolygók listáját a NASA.

A NASA jelentős tudományos pillanatnak tartja, hogy ma már több mint ötezer, Naprendszeren kívüli bolygó (másik nevén exobolygó) létezéséről tud. A hihetetlen eredményről egy hosszabb bejegyzésben adtak hírt. Ebben a posztban azt is közölte az űrkutatási hivatal, hogy március 21-én újabb 65 planétával bővítették exobolygós katalógusukat – az ötezres szám velük együtt lett meg.

A NASA rámutatott, ahhoz, hogy egy exobolygó-jelölt felkerülhessen a szervezet listájára, egy tudományos beszámolót kell róla közölni, a létezését pedig többféle módszerrel és elemzéssel kell igazolni.

A NASA a legelső ilyen bolygót 1995-ben fedezte fel: ez a 51 Pegasi b, mely egy, a mi Napunkhoz nagyon hasonló csillag körül kering. A szakértők azóta sok száz addig ismeretlen világot kategorizáltak, amit a folyamatosan fejlődő technológia tett lehetővé.

A NASA közleménye idézi Alexander Wolszczan lengyel csillagászt, aki azt mondta, előbb-utóbb jó eséllyel rábukkanunk valamilyen másfajta életre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.