Néhány hónap alatt több botrányt is magáénak tudhat az Apple értesítéseket összegző mesterséges intelligenciája, ami adott esetben nem létező dolgokat hallucinál. Most a cég is megszólalt, de a fő változtatás a probléma gyökerét nem kezeli.
Az Apple az Egyesült Államokban, valamint néhány régióban még éppen csak elkezdte elérhetővé tenni az eszközeit átszövő mesterséges intelligenciát, amit ők Apple Intelligence-nek neveztek el. A technológia sok más mellett az értesítések összegzésére is használható; ha érkezik mondjuk több értesítés valamelyik hírportál appjából, akkor a technológia röviden, egy mondatban foglalja össze a legfontosabbakat. Mármint, ez az ígéret – nem a hírhamisítás.
A technológia ugyanis már több alkalommal is teljesen légből kapott dolgokat állított, két esetben a BBC híreit summázta súlyos tárgyi tévedésekkel. Egyszer konkrétan azt állította az összegzésében, hogy lelőtte magát Luigi Mangione, a UnitedHealthcare biztosítótársaság vezérigazgatójának gyilkosa. Ilyesmiről azonban szó sem volt, a BBC kapcsolódó híre sem állított ilyesmit, egyszerűen az Apple rendszere hallucinált. Érthető tehát, hogy a brit közmédia nincs elragadtatva a funkcióért – a felhasználók ugyanis azt hihetik, hogy a BBC állítja azt, amit a képernyőn értesítésként látnak.
Az Apple most először reagált érdemben a történtekre. A BBC-nek adott válaszban elmondta: a következő hetekben frissíteni fogja a funkciót, hogy egyértelműen látszódjon, amikor az értesítések összegzések, és az Apple Intelligence rendszere generálta őket.
A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta: a funkció opcionális, és jelenleg minden hasonló eszköz béta-állapotban van. A fejlesztésben a felhasználói visszajelzéseket is figyelembe veszi.
Hogy mikor futhat be az ígért frissítés, arra nem szolgált konkrét válasszal – csak annyit árult el a cég, hogy néhány héten belül. Az Apple Intelligence egyelőre nem érhető el Magyarországon, a megjelenésére az idei év későbbi szakaszában lehet számítani.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.