Váratlanul erős fényt mért a NASA űrszondája, és nem tudni, mi lehetett a forrás
A New Horizons a galaktikus pólus felé, a sötét égbolt felé fordulva végzett méréseket, amikor különleges adatokat rögzített.
A New Horizons a galaktikus pólus felé, a sötét égbolt felé fordulva végzett méréseket, amikor különleges adatokat rögzített.
Egy nemzetközi kutatócsoportnak köszönhetően mostantól már csak a második legtöbb holddal rendelkező bolygó a Jupiter, a Szaturnusznál ugyanis sokkal több van, mint eddig ismert volt.
Kanadai és amerikai kutatók szerint elképzelhető, hogy egy idegen, a Jupiternél nyolcszor nehezebb objektum – valószínűleg egy bolygó – haladhatott át a Naprendszeren, megváltoztatva a bolygók keringési pályáját.
A szoláris év és a naptári év közötti különbséget eddig még nem sikerült tökéletesen kiküszöbölni, de a Gergely-naptár közel van ehhez. De mi történne, ha nem lenne szökőév, és minden évben 28 napos lenne a február?
Eredetileg 2025-ben indította volna útnak a NASA a Dragonfly-projektet, ezt azonban a költségvetés megnyirbálása miatt el kellett halasztani. Most úgy tűnik, megvan az új indítási dátum.
Amerikai kutatók szerint ha a Mars pályája csupán egyetlen méterrel megváltozik, az igazolhatja a feltételezést, hogy a sötét anyag valójában apró fekete lyukak összessége.
A NASA Messenger űrszondája 2015-ben ugyan befejezte küldetését, az általa rögzített adatok azonban a mai napig rendkívül értékesek a Merkúr vizsgálata szempontjából. Ennek köszönhető most egy új felfedezés is.
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Az elmúlt hetekben bejárta a világsajtót egy szenzációsnak ígért égi jelenségről szóló hír, miszerint egy valóságos „bolygóvonat fog végigrobogni” az égbolton június elején. Utánajártunk, mi a hájp mögött a valóság, mit láthatunk majd Magyarországról éjjel.
Egy friss tanulmány szerint a Nap mágneses mezője teljesen máshol kezdődik, mint azt korábban számolták. Ha ez valóban így van, az a napkitörések előrejelzését is pontosabbá teheti.
Csillagászok szerint június 3-án és 4-én hajnalban lehet majd megnézni, hogy miként sorakozik fel a Vénusz kivételével az összes bolygó az égbolton. Néhányat csak távcsővel, másokat pedig szabad szemmel is látni lehet majd.
Amerikai kutatók szerint a Vénusz sorsa intő jel az emberiség számára, csak épp nem akarjuk ezt észrevenni.