Tech hvg.hu 2021. március. 05. 10:03

Cseppet sem zavarja a Huaweit, hogy nincs Play áruház a telefonjain

Az egyik legnagyobb érvágásnak tűnt a Huawei ellen hozott szankciók közül a Google alkalmazásboltja használatának letiltása. Éppen ezért turbózza fel saját letöltőhelyét a kínai gyártó.

Az androidos telefonok tulajdonosai természetesnek veszik a Google Play Store óriási kínálatát, és sokáig így volt ez a Huawei telefonok esetében is. De azután jött az amerikai–kínai kereskedelmi háború, és a Huawei kénytelen volt tudomásul venni, hogy se Android, se Google-áruház. Fejlesztett is saját operációs rendszert (HarmonyOS), illetve alkalmazásboltot (Huawei AppGallery). Ez utóbbinál pedig igen nagy a fejlődés, egyre több alkalmazás érhető el innen. Nemrégiben jelentős mérföldkőhöz érkezett a bolt: megduplázta alkalmazás-letöltéseinek számát. Egyébként immár a világ harmadik legnagyobb applelőhelyéről van szó, több tízezer alkalmazással.

A platformnak jelenleg több mint 2,3 millió regisztrált fejlesztője van (ez 77 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor), és több mint 530 millió aktív havi felhasználóval dicsekedhet. A legnépszerűbbek a játékok: az AppGallery több mint 500 százalékkal több játékot kínál a tavalyi felhozatalhoz képest. „2019 végén a világ 25 országában volt több mint egymillió AppGallery-felhasználó és mostanra ez a szám 42-re nőtt” – mondta el a Huawei egyik üzletfejlesztési igazgatója, hozzátéve, hogy továbbra is erőteljes növekedést tapasztalnak az európai, a latin-amerikai, az ázsiai-csendes-óceáni, a közel-keleti és az afrikai piacokon.

A Huawei boltjában egyébként már rengeteg magyar alkalmazást is elérhetnek az itteni Huawei-telefontulajdonosok, többek között a HVG alkalmazását is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Minden hír a koronavírus-járványról
EUrologus Szűcs Ágnes (EUrologus) 2021. április. 16. 17:00

Csak politikai akarat hiányzik, hogy az Európai Bizottság elindítsa a jogállamisági mechanizmust

Noha számos uniós jelentés bizonyítja, hogy Lengyelországban és Magyarországon sérül az igazságszolgáltatás függetlensége, és virágzik a korrupció, az uniós intézmények közti játszmák és a politikai kockázattól való félelem miatt az Európai Bizottság mégis halogatja, hogy fellépjen az uniós pénzügyek érdekében. Az EUrologus Jogálom című sorozatának 3. része.