Tech MTI 2021. február. 14. 15:35

Káslerhez fordultak a DK-s polgármesterek, hogy kerületeikben csak az unió által jóváhagyott vakcinával oltsanak

A Fidesz szerint az ellenzéki kerületvezetők nem dönthetik el, hogy a lakosok milyen oltóanyagot kapjanak.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A Demokratikus Koalíció szerint kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinával szabad oltani - közölte Gy. Németh Erzsébet (DK) humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a párt öt budapesti polgármesterének vasárnapi online sajtótájékoztatóján. A politikus hozzátette, hogy a DK oltáspárti közösség, tisztában vannak a védőoltás fontosságával, de ragaszkodnak az unió által jóváhagyott oltóanyagokhoz.

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere arról beszélt, levélben tájékoztatta Kásler Miklós minisztert, hogy az önkormányzat által fenntartott szakrendelőben kijelölt oltóponton felkészülten várják a vakcinák érkezését, de a miniszter haladéktalan intézkedését kérte, hogy a kerületbe kizárólag az EMA által törzskönyvezett védőoltások kerüljenek. Kérte az engedélyezett vakcinák közötti egyéni választás lehetőségét is, és azt, hogy az oltásban részt vevő orvosok, ápolók, adminisztratív munkatársak "tisztességes bérezést kapjanak".

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere közölte, csatlakozik Szaniszló Sándor kezdeményezéséhez, mert a kerületben is azt szeretnék, ha az élet visszatérne a normális mederbe, ehhez pedig minél hamarabb minél több embert be kell oltani.

Kiss László III. kerületi polgármester a tájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány megszorításai ellenére a kerület is kiveszi a részét a járvány elleni védekezésből, és nem hagyják szó nélkül, hogy a kormány az Európai Gyógyszerügynökség által nem jóváhagyott vakcinával oltaná a kerületben élőket, mert - mint fogalmazott - az "Óbuda- Békásmegyeren élők is megérdemlik a biztonságot". László Imre, a XI. kerület vezetője polgármesterként és orvosként arról beszélt, csak és kizárólag az EMA által jóváhagyott vakcinákban lehet bízni.

Niedermüller Péter, a VII. kerület vezetője szintén azt követeli a kormánytól, hogy az ország és Erzsébetváros lakóit csak az unió által bevizsgált és biztonságosnak talált oltóanyaggal oltsák. "Senki életével, biztonságával nem lehet játszani" - hangoztatta.

A Fidesz közleményben reagált.

"Gyurcsány polgármesterei már ott tartanak, hogy a saját kerületeikben képesek lennének elzárni az emberektől bizonyos - a baloldalnak nem tetsző - oltóanyagokat, miközben egész Európában a járvány harmadik hulláma terjed, és az országok versenyfutásban vannak az idővel az oltásért és a vakcinákért" - írták.

A párt szerint "Gyurcsányéknak" nincs joga ahhoz, hogy megmondják az embereknek, beoltassák-e magukat, és milyen vakcinával. A Fidesz szerint ezt egyedül az emberek és az orvosok dönthetik el.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.