Már akkor is nőhet a rák kockázata, ha átlagosan napi egy pohár alkoholt fogyaszt – hívja fel a figyelmet az amerikai tiszti főorvos.
Nincs olyan, hogy biztonságos mennyiségű alkohol – fogalmazott frissen kiadott ajánlásában az Egyesült Államok tiszti főorvosa.
A lényeg ennyi, de azért még maradjon velünk, mert a részletek is érdekesek. A Science Alert által kifejtett jelentés ugyanis a tudományos szakirodalom áttekintésén alapszik, és rámutat: az alkohol szerepet játszik számos rákos megbetegedés kockázatának növelésében. Ez főleg a nőknél látványos mértékű, a mellrák, valamint az emésztőrendszert érintő daganatos megbetegedések viszonylatában.
Csak Amerikában évi 100 000 rákos megbetegedésért, és 20 000, a rák miatt bekövetkezett halálesetért tehető felelőssé az alkohol – húzza alá a jelentés. Ebben arra is kitérnek, hogy a tudományos bizonyítékok alapján összefüggés van a rák legalább hét típusának kockázata, valamint az alkoholfogyasztás között.
Ezek a már említett mellrák és emésztőrendszeri daganatok mellett még a nyelőcsövet, a májat, a szájüreget, a garatot és a gégét érintik. „Minél több alkoholt fogyaszt, annál nagyobb a kockázat” – írják, hangsúlyozva, hogy néhány rákos megbetegedés esetében a bizonyítékok alapján már napi egy (vagy átlagosan: ennél is kevesebb) ital esetében is növekedhet a kockázat.
Az alkoholfogyasztásra vonatkozó egészségügyi vélekedések vegyesek, de a rák és az alkohol közötti kapcsolat ismert, és több ízben bizonyított. A legtöbb esetben azonban csak a nagy mennyiségű fogyasztással hozzák összefüggésbe az egyes kockázatokat.
Mint a Science Alert kifejti: négyféle mechanizmus áll a rák kockázatának növelése mögött. Ezek az oxidatív stressz (ez károsítja a DNS-t és a fehérjéket is); a hormonszint megváltoztatása, növelve a mellrák kockázatát; a rákkeltő anyagok felszívódási sebességének megváltoztatása; és végül az acetaldehid nevű mérgező vegyületté történő lebomlása is ide sorolható, ami csakugyan DNS-károsító hatással bír.
A jelentéssel az a cél, hogy felhívja a figyelmet a rák és az alkoholfogyasztás közötti kapcsolatra, amit az amerikai felnőttek csaknem fele nem is ismer. A WHO rákkutató ügynöksége az első csoportba tartozó rákkeltő anyagnak tekinti az alkoholt, így olyan rosszhírű dolgokkal van egy szinten, mint az azbeszt, a dohányzás vagy az ionizáló sugárzás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.