Tech hvg.hu 2021. február. 04. 10:33

Űrbíróságot állít fel Dubaj

A kozmoszt érintő ügyeket nem lehet a földi bíróságokon megtárgyalni, azt egy külön szervezetre kell bízni – vélekednek a dubajiak, akik neki is látnak az új osztály létrehozásának.

A világűrt érintő (főleg) kereskedelmi viták tisztázásához úgynevezett űrbíróságot hoz létre Dubaj – írta az AFP.

A világűrrel kapcsolatos minden tevékenységet nemzetközi egyezmények szabályoznak, többek közt az ENSZ űrtörvénye. Azzal viszont, hogy a magánvállalatok is egyre több missziót indítanak a kozmosz meghódítására, az ügyek is sokasodnak, illetve olyan viták is kipattannak, melyeket a rendes keretek közt már nemigen lehet rendezni.

A Dubaj által létrehozandó űrbíróságot természetesen nem a világűrben fogják működtetni, az nagyon is a Földön lesz. Egész pontosan Dubaj Nemzetközi Pénzügyi Központjában (DIFC). Arról nem sokat közöltek, pontosan milyen ügyekben kívánnak majd eljárni.

Az AFP megjegyzi, hogy a magánvállalatok űrtevékenységével egyre több a kereskedelmi jellegű vita is. A DIFC elsősorban ezeket rendezheti, nemzetközi szinten.

Az Egyesült Arab Emirátusok az űripar egyik komoly befektetője, első Mars-szondájuk hamarosan eléri a vörös bolygót.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.