Az intézmény vezetői korábban azt közölték a Tisza Párt elnökével, hogy nyitottak a látogatásra, végül mégsem engedik be. Fülöp Attila államtitkár korábban egyértelművé tette, hogy véget vetnek a viziteknek.
„Letiltotta a kormány a pécsi gyermekotthont, hogy holnap az eredeti döntésük szerint beengedjenek az intézménybe. Ehelyett Fülöp Attila államtitkár épp Patyomkin-bemutatót tart a propagandának ugyanebben a gyermekvédelmi intézményben jelenleg” – közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
A politikus az elmúlt hetekben több intézményt is felkeresett országjárása részeként, és a tapasztalt körülményekről fényképeket is közölt. Elsőként Miskolcra ment, majd a nyírszőlősi gyermekotthonba is ellátogatott volna, ide azonban már nem engedték be. Pénteken kegyelembotrány kapcsán hírhedtté vált bicskei otthont látogatta meg, a bejárat előtt azonban Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint az intézmény szociális és gyermekvédelmi főigazgatója, Cséplőné Gönczi Veronika fogadta, akikkel heves vitát folytatott. Magyart végül nem engedték be az otthonba, és az általa hozott ajándékokat sem vették át.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára múlt héten már jelezte, hogy a jövőben nem tartanak igényt, és nem biztosítanak lehetőséget a képviselő látogatásaira. Ennek ellenére a pécsi intézmény jelezte, hogy fogadja a politikust, Magyar Péter hétfői közleménye alapján viszont végül visszamondták a vizitet.
A Tisza Párt elnöke azt írta: információi szerint „az utóbbi időben történtek részleges felújítások ebben a pécsi otthonban, nyilván most ezzel akarja demonstrálni a kormány, hogy minden rendben van a gyermekvédelem területén. Én szívesen megmutattam volna a felújításokat is, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a gyermekvédelmi intézmények túlnyomó részében harmadik világbeli, embertelen körülmények között tartja az Orbán-kormány a szerencsétlen sorsú gyermekeket, miközben 100 milliárdokat költ propagandára, kastélyfelújításra és Tiborcz István kétes ügyleteire.”