Több mint ezer, kisebb-nagyobb vállalat határozta el, hogy egy ideig nem adnak fel hirdetést a Facebookon, hogy ezzel kényszerítsenek ki változást a közösségi oldalon. A cég által közölt számokon azonban ez meg sem látszik.
Minden várakozást felülmúlt a Facebook 2020 második negyedévi teljesítménye. A cég által kiadott pénzügyi jelentés alapján úgy tűnik, sem a koronavírus-járvány, sem pedig a közösségi oldal ellen indított bojkott nem rázta meg a vállalatot, sőt, a nehézségek ellenére még növekedni is tudtak.
Az adatsor alapján egyrészről újabb csúcsra emelkedett a Facebookot aktívan használók száma. Ezek szerint azok, akik naponta legalább egyszer használják a közösségi oldalt, már 1,785 milliárdnyian vannak. Mindez azt jelenti, hogy három hónap leforgása alatt 51 millióval lett nagyobb a közösség. Ez ugyan lassabb növekedési ütem, mint amit az előző negyedévben produkált a cég, de ne felejtsük el: az év első három hónapjában pörgött fel világszerte a koronavírus-járvány, ami az embereket (önkéntes) karanténba száműzte.
Még többen vannak azok, akik havonta legalább egyszer belépnek a közösségi oldalra. Ilyen felhasználóból 2,701 milliárd van, ami +98 millió embert jelent április és június között. Az előző negyedévben ez a gyarapodás +105 milliós volt.
A fenti számoknál sokkal beszédesebb, hogy mekkora bevétele volt a Facebooknak a hirdetésekből 2020 második negyedévében. A cég által közölt adatok szerint ez az összeg 18,321 milliárd dollár, ami több szempontból is igen beszédes eredmény.
Egyfelől ez az utóbbi 9 negyedév második legjobb eredményének számít. 2019 utolsó három hónapjában sikerült csak ennél többet összekalapoznia a vállalatnak, egész pontosan 20,736 milliárd dollárt. Az adatokból kiderül az is, nemcsak az előző év azonos időszakához képest produkált 10 százalékos növekedést a vállalat, de a koronavírus-járvány utáni hónapokban ismét sikerült erősödnie a cégnek. 2020 első negyedévében még "csak" 17,440 milliárd dollár volt a reklámbevétel.
A mostani eredményt ráadásul úgy sikerült összehoznia a Facebooknak, hogy közben
több mint ezer kisebb-nagyobb hirdető kezdte el bojkottálni a vállalatot.
Az Egyesült Államok legismertebb, antiszemitizmus és rasszizmus ellen küzdő szervezete, az Anti-Defamation League (ADL) azért állt ki a Facebook ellen, mert szerintük a cég nem lép fel elég határozottan Donald Trump gyűlöletkeltő bejegyzései, valamint az álinformációk terjedése ellen. Az ADL arra buzdította a cégeket, hogy ne hirdessenek se a közösségi oldalon, se pedig az Instagramon.
A kezdeményezéshez csatlakozott többek között a Verizon, az Unilever, a Disney, a PlayStation és a The Coca-Cola Company is. Ehhez képest a Facebook lényegében meg sem érezte a dolgot.
Hogy a bojkott lecsengése után – több vállalat csak júniusra hirdette meg az akcióját – miként fog alakulni a Facebook bevétele, nem tudni, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, a következő hónapokban további emelkedés várható. Ebbe valószínűleg az Egyesült Államokban tomboló koronavírus-járvány szólhat csak bele. Ugyanakkor nem árt azt sem megjegyezni: Amerikában az idei az elnökválasztási év, így jó eséllyel az utolsó két negyedévben rendesen felpörög majd a Facebook kasszája.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.