Ilyen még nem volt: ózonlyuk keletkezett az Északi-sark felett
Tech MTI 2020. március. 25. 17:45

Ilyen még nem volt: ózonlyuk keletkezett az Északi-sark felett

90 százalék körüli az ózonveszteség mértéke.

Az Északi-sark felett két hete folyamatosan olyan kis mértékűre csökkent az ózonréteg vastagsága, amelyet a Déli-sarkvidék területén már ózonlyukként definiálnak – közölte Markus Rex, a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet légkörkutató részlegének vezetője szerdán.

"Az ózonréteg legnagyobb területén is 90 százalék körüli a veszteség mértéke

– mondta Rex. Ez a terület Grönland területénél háromszor nagyobb, az ózonveszteség egy 20 millió négyzetkilométeres területet érint.

A jelenség hátterében Rex szerint a sztratoszférában, a sarkvidék felett lévő levegő különösen alacsony hőmérséklete és egy stabil sarkvidéki örvény áll.

A szakértő úgy véli, elképzelhető, hogy ezek a hideg légtömegek az Arktisz középső régiójában áprilisban Európa felé indulnak.

Mínusz 78 Celsius-fokon kialakulnak úgynevezett sztratoszférikus felhők, amelyek az emberi tevékenység következtében a környezetbe került fluorklór-szénhidrogének (FCKW-k) révén lebontják az ózont. Az FCKW-k önmagukban kisebb mértékben okoznak ózoncsökkenést, a nagy hideg hatására viszont agresszívvé válnak.

Az FCKW-k előállítása régóta tiltott.

"Ha ez nem így lenne, idén sokkal rosszabb lenne a helyzet

– véli Rex. Ám mivel ezek élettartama 50-100 év, az Északi-sarkvidéken még nem mutatkoznak a tilalom hatásának jelei.

A Déli-sark feletti ózonlyuk, amelynek 1985-ös felfedezése vezetett a montreali jegyzőkönyv elfogadásához, majd fokozatosan az FCKW-k betiltásához, lassan bezáródni látszik: 2019-ben az elmúlt 30 évben nem tapasztalt méretűre zsugorodott.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Hirdetés
Ha Boris Johnson most egy időre kiesik, a válságkezelés kerülhet válságba
Gazdaság Nagy Iván László 2020. április. 08. 20:00

Ha Boris Johnson most egy időre kiesik, a válságkezelés kerülhet válságba

Boris Johnson harmadik napja szorul intenzív kórházi kezelésre, helyét Dominic Raab külügyminiszter vette át, de a döntéshozásban elkerülhetetlen a káosz. Bár az egészségügy felkészültsége javulni látszik, a koronavírus-járvány egyre súlyosabb a szigetországban, a Konzervatívok összes terve pedig a kukában végezheti, ha a Brexit sem mozdul, és a Munkáspárt is magára talál.