Ne legyen a cél, hogy szeressék a diákok - mitől népszerű egy tanár most, és mitől volt 150 évvel ezelőtt?
6 perc
2024.12.28. 10:00
Európában elsőként Pesten, 1872-ben jött létre gyakorlógimnázium, ahol az egyetem utolsó éveiben járó tanárjelöltek gyakorlati tapasztalatot szerezhettek a tanításban. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium elődje sok mindenben megelőzte a korát, újszerű pedagógiai módszereiket azonban a kezdetben sokan kétkedve fogadták. Mohay Péter, az iskola matematikatanára szerkesztésében a közelmúltban jelent meg A Trefort szellemisége c. könyv, melyből az is kiderül, miért nem hatékony a frontális oktatás és miért volt szokatlan a kézfogás tanár és diák között a 19. században.
Európában egyedülálló módszerrel kezdtek tanítani 1872-ben a Trefortban. Akkor sokan kritizálták az újító módszereket, azonban a 150 évvel ezelőtti pedagógia a mai napig sikeresnek bizonyul. Miben volt forradalmi az iskola?
A 19. század utolsó harmadában az oktatásban a frontális módszer dominált: a tanár előadott, a diák hallgatott, majd felelés vagy dolgozat formájában számot adott a tudásáról. A gyakorlógimnázium alapítói ezzel szemben úgy vélték, hogy a diákokat aktívvá kell tenni az órán, be kell vonni őket a tanítás folyamatába. A korabeli visszaemlékezések szerint a diákok nagyon megbecsülték ezt a módszert, hiszen nemcsak oktatták őket, hanem a tanultakhoz kapcsolódó véleményüket is elmondhatták. Az újítás nem csupán az oktatás módszereiben mutatkozott meg. A gyakorlógimnázium a tanár-diák viszony terén is előremutató szemléletet képviselt. A pedagógusok tisztelettel fordultak a diákok felé, ami a 19. század végi merev oktatási rendszerben szokatlannak számított. Például kézfogás vagy kötetlen beszélgetés a tanórák közötti szünetekben – ezek az apró gesztusok is elősegítették a kölcsönös tiszteletet. Az iskola innovatív szellemét mutatta az is, hogy a tantermekben soha nem volt katedra, amely hierarchiát sugallhatott volna. Magyarországon elsőként itt szerveztek szülői értekezletet 1901-ben, mivel az iskola vezetői úgy vélték, hogy szükséges a szülőkkel való párbeszéd a diákok megfelelő színvonalú oktatásához és neveléséhez.
A tanárjelöltekkel kapcsolatban elhangzott az a korabeli kritika, hogy ilyen körülmények között nem tanulnak meg fegyelmezni, ami abban az időben akár testi fenyítést is jelenthetett. Ma is érvényes kérdés: hogyan lehet úgy tiszteletet kiváltani a diákokból, hogy annak ne félelem legyen az alapja?
Ideális esetben a tanár nem törekszik célzottan arra, hogy tiszteletet vívjon ki, ez inkább a pedagógiai munkájának természetes következménye. Az a tanár, aki szilárd belső értékekkel, határozott pedagógiai elképzelésekkel rendelkezik, következetes, igazságos, és kellő mértékben odafigyel a tanítványaira, könnyebben vált ki tiszteletet diákjaiból. Fontos ugyanakkor, hogy a tanórákon megőrizze érzelmi egyensúlyát, ne hagyja, hogy változó hangulatai túlságosan befolyásolják a pedagógiai folyamatokat. Ugyanakkor úgy vélem, az se legyen egy tanár célja, hogy szeressék a diákok. Ez a vágy hibás pedagógiai döntésekhez vezethet: a tanár pl. úgy képzeli, hogy azáltal vívja ki növendékei szeretetét, ha túlságosan igyekszik a kedvükben járni, és ezért engedékenyebbé válik. Ez a magatartás szélsőséges esetben a pedagógiai elvek torzulását vagy feladását is eredményezheti. Amint a diákoknak a tanár iránti tisztelete, úgy a szeretete is inkább következmény. Az előbb elmondottak alapján a tanár elnyerheti a diákok megbecsülését anélkül, hogy félelmet keltene bennük.
Az elitiskolákban természetes, hogy a tanulók véleményére is kíváncsiak, sőt elvárják, hogy aktívan hozzászóljanak az órákhoz. De sok iskolában még mindig a frontális oktatás dominál, így a diákoknak nincs lehetőségük aktívan részt venni a tanórán. Miért idegenkednek sokan attól, hogy bevonják a tanulókat a tanítási folyamatba?