Elképesztő teljesítmény állt össze a Folding@Home projekt segítségével, amelyet kimondottan a koronavírus elleni küzdelemhez hoztak létre a tudósok.
Sok százezren csatlakoztak már a Folding@Home projekthez, hogy saját számítógépük teljesítményével segítsék a koronavírus vizsgálata során keletkezett (tudományos) adatok feldolgozását – írta a Tom's Hardware. A Folding@Home-hoz egy különleges szoftver tartozik, amellyel az otthoni PC kapacitásával is be lehet szállni a járvány miatti kutatómunkába. A legfrissebb hírek szerint mostanra akkora hálózat állt össze, amelynek teljesítménye meghaladja
a világ hét legerősebb szuperszámítógépének erejét.
A pontos adatok szerint a koronavírus ellen küzdő hálózat 470 petaflopsnyi számítási kapacitással rendelkezik, így összességében a világ legerősebb szuperszámítógépének tartott Summitot is előzi. Ez a gép két hete szintén részt vesz a koronavírus miatti munkában, és már talált is 77 olyan lehetőséget (elsősorban gyógyszert), melyek hatékonyak lehetnek a kór kezelésében.
A Folding@Home értelmét már az első hetek eredményei remekül mutatták, ugyanis ennek segítségével tudták modellezni, hogyan hatol be a koronavírus egy fehérjéje a sejtekbe. A projekt az elmúlt két hétben 400 ezer újabb követőt gyűjtött, amely legalább ennyi új számítógépet is jelent.
As promised, here is our first glimpse of the #COVID19 spike protein (aka the demogorgon) in action, courtesy of @foldingathome . More to come! pic.twitter.com/iD2crCMHcX
— Greg Bowman (@drGregBowman) March 16, 2020
A hálózaton megosztott kapacitás ötlete nem új, hiszen az otthonról végezhető UFO-kutatás, a SETI@Home is hasonlóképp működik. Ez utóbbi projektnek egyébként nemsokára vége, de a Folding egyelőre nem áll le.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.