Tech MTI/hvg.hu 2020. február. 03. 13:03

393 000 km/h sebességgel repült a NASA Nap-vizsgáló űrszondája

A Napot vizsgáló Parker Solar Proba egy sebességi és egy távolsági rekordot is felállított, utóbbiból még egész biztosan várhatunk néhány újabbat, nagyobbat.

A NASA Parker Solar Probe nevű űrszondája több rekordot is megdöntött, amióta 2018 augusztusában útnak indították. Alig két hónappal a start után már olyan közel került a Naphoz, mint eddig még egyetlen emberi eszköz sem, majd fotót készített róla, néhány hónapja pedig az első 22 GB adatot is hazaküldte a szerkezet. Nem sokkal később kiderült, még a tudósokat is meglepte, amit a Parker látott.

Az űrszonda azóta is rendben teszi a dolgát, eközben pedig két újabb rekordot is felállított a szerkezet. Az amerikai űrkutatási hivatal közlése szerint a Parker Solar Probe szerdán új sebességi és távolsági csúcsot döntött meg. Mindez azt jelenti, hogy

18,7 millió kilométerre megközelítette a Nap felszínét, miközben 393 ezer kilométer/órás sebességet ért el.

A Napot tanulmányozó űrszonda negyedszerre közelítette meg az égitest felszínét. A manőverre az után került sor, hogy az űrszonda december 26-án másodszor repült el a Vénusz mellett, majd január 10-én végrehajtottak egy pályakorrekciós manővert.

NASA

Az űrszonda korábbi sebességi rekordja 343 ezer kilométer/óra volt, és 24,8 millió kilométer távolságra közelítette meg a Napot tavaly áprilisban és szeptemberben.

Az űrszonda missziója során 24-szer közelíti meg a Napot, a felszínétől mért legkisebb távolsága 6 millió kilométer lesz, ezzel hétszer közelebb jut hozzá, mint bármely korábbi szonda. A Parker Solar Probe csaknem 12 centiméteres hőpajzsának köszönhetően hatalmas hőt és sugárzást képes elviselni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?