Több felhasználó is panaszkodik: időnként váratlanul lefagy a Pixel 3a és Pixel 3a XL telefon. Az okra egyelőre még nem derült fény.
Május elején jelentette be a Google két újabb Pixel-telefonját, a Pixel 3a-t és a Pixel 3a XL-t. Minthogy a Pixel 3-nál és a Pixel 3 XL-nél olcsóbb készülékekről van szó, többen is kapva kaptak rajtuk. Most viszont néhány felhasználó panaszkodik: a telefonok véletlenszerűen lefagynak.
A probléma mindkét modellt érinti. A leállások (lefagyások) a legkülönbözőbb időszakokban jelentkeznek, hol napközben, hol éjszaka, amikor a telefon nincs aktív használatban (az egyik panaszost például ezért nem ébresztette a készüléke). Ilyenkor a kijelző teljesen kikapcsol, és csak úgy lehet újra feléleszteni, ha legalább 30 másodpercig nyomják a bekapcsológombot.
Néhány felhasználó arra gondolt, hogy egy harmadik fél alkalmazásával lehet a gond, ezért megpróbálta a telefont úgynevezett Safe módban használni (csak a gyártó appjai futottak), de nem lett jobb a helyzet. Volt, aki a wifire gyanakodott, de végül ez sem igazolódott be. Vannak, akiket az eset a Nexus 6P leállásaira emlékeztet, azonban – jegyzi meg az Android Police – annál a készüléknél akkor fordult elő a leállás, amikor már elég alacsony volt az akku töltöttsége, és nem volt szükség hard resetre a visszaállításhoz.
Jelenleg nincs ismert orvosság a problémára, azaz marad a telefoncsere, és a remény, hogy az újabb készülék nem fog így rendetlenkedni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.