Amazónia felfedezéséhez hasonlítják a föld alatti világ feltárását a tudósok: minél lejjebb haladnak, annál érdekesebb élőlényekre bukkannak. Egy már fellelt organizmus például mélyen a tengerfenék alatt, 121 Celsius-fokon érzi jól magát.
A föld mélyében rejtőző bakteriális és más, ismeretlen életformák, más néven a földalatti mikrobiális "sötét anyag" tömege sok százszorosa a felszínen élő teljes emberiség tömegének – állapította meg egy nagyszabású új tanulmány.
A tízéves kutatás eredményeit hétfőn az Amerikai Geofizikai Egyesület éves kongresszusán mutatták be. A tanulmány azt részletezte, hogy a föld mélyében, extrém nyomásnak és hőmérsékletnek kitéve, kevés tápanyagot tartalmazó környezetben mennyi és milyen életforma létezik. A mélyben élő bioszféra nagysága 2-2,3 milliárd köbkilométer, azaz csaknem kétszerese az óceánok térfogatának. Ennek a karbonmasszának a tömege pedig 15-23 milliárd tonna.
A Deep Carbon Observatory (DCO) projekt tudósai tengerfenéken végzett fúrásokból, szárazföldi bányákból és fúrólyukakból vettek mintákat. Megállapították, hogy a Föld felszíne alatt élő baktériumoknak és azok evolúciós rokonai, az archeák (korábbi nevükön ősbaktériumok) és más életformák 70 százalékát nem ismerjük, ezek között sok millió különböző ismeretlen faj van.
A tanulmány szerint a föld alatti élet genetikai diverzitása a felszínen lévő életformákhoz hasonlítható, azt meg is haladja. Az eddig fellelt legmelegebb környezetben élő organizmus például egy olyan egysejtű, mely mélyen a tengerfenék alatt, 121 Celsius-fokon él. A szárazföldi kutatás során öt kilométer, az óceánok fenekén pedig a vízfelszíntől 10,5 kilométer mélyen is találtak életet.
"A föld mélyének felfedezése az Amazonas őserdejének felfedezéséhez hasonlít. Mindenhol ott az élet, mindenhol fantasztikus gazdagságban lelhetők fel a váratlan és szokatlan organizmusok" – fogalmazott Mitch Sogin, a massachusettsi Tengerbiológiai Laboratórium munkatársa, a DCO föld mélyében rejlő életet vizsgáló csoportjának társelnöke. A csoportot 34 országból több mint 300 tudós alkotja.
A föld mélyén rejlő élet megismerése új betekintést nyújthat a bolygók lakhatóságáról, segíthet annak megértésében, miért alakult ki az élet a bolygónkon, és hogy vajon van-e még élet a Mars felszíne alatt és más égitesteken – magyarázta Inagaki Fumio, a tengeri és földi tudományokkal és technológiával foglalkozó japán ügynökség tudósa.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.